A dimplomáról vitatkoztak, mint véletlenül megtudtam, a Metropol olvasói levelek rovatában. Lehet, hogy ez ismételten felmerül, de mindig jelzésértékű egy téma. Például hogy van, aki már hajlamos a tudás, az ismeretek, a műveltség jelentőségét is kétségbe vonni. (Persze a nyomok az Orbán-rendszerhez vezetnek jelenleg, még ha vannak is előzmények, így a Kádár-rendszer és az azt megelőzőek értelmiségi politikája).
Ráadásul itt van a mindenhatónak kikáltott modern technika (számítógép, okostelefon, stb). Nyilván most az egésznek az ún. használati értéke merül fel, ami persze elég, sőt több mint vitatható megközelítés. Talán mégis az emberből, mint olyanból kellene kiindulni, aki nem egyenlő a róla rögzített adatokkal, hanem ennél több, ezek az adatok ugyanis nem sokat árulnak el személyiségéről, holott a társadalom szempontjából az utóbbi a legfontosabb.
Köztudott régóta, hoigy nem egyforma külső és belső adottságokkal születik az ember a világra, és számos tényezőn múlik, sokféle körülmény, véletlen határozza meg, kivé, mivé válik, milyen célokat tűz ki élete során, milyen életutat képes befutni. A modern világ, a politikai demokrácia sokakban hamis tudatot is kialakíthatott az egyén lehetőségeit illetően, és ezt adott esetben a körülmények is előidézhetik vagy ráerősíthetnek. Világos, hogy nem mindenki képes ugyanarra, nem mindenkinek van egy bizonyos adottsága, tehetsége, és a saját útját kell mindenkinek keresnie és megtalálnia (lehetőleg). Másfelől a tudás, az ismeretek, a műveltség önmagában egy minőségileg más embert teremt, aki egy életen keresztül építeni próbálja –jó esetben- önmagát. Ez a közép- illetve felsőbb iskola fő értelme, lehet további értelme is, hogy egy bizonyos területen kiemelkedőbb eredményt is el tud érni az egyén.Az iskolának a fő feladata a konkrét tudás, ismeretanyag, műveltség közvetítésén túl főleg abban áll, hogy ilyen önmagukat állandóan építő, bizonyos értékeket magától értetődően elfogadó és beépítő, önmagukat kontrolláló, önmaguktól követelő, felelős személyiségeket formáljon. (A diploma csak belépőnek tekinthető egy életúthoz). Ehhez az iskolának, a tanárnak is követelnie kell, világos elvárásai kell legyenek a diákokkal szemben. Magát az ismeretszerzés képességét ki kell alakítani (ehhez fegyelmezettség is szükséges).
Nyilvánvaló, hogy a tanultakból kevésre szoktak a diákok később emlékezni, de nem is ez a lényeg: a gondolkodás, tanulás, tájékozódás képességének és igényének kialakítása és kialakulása a lényeg, a felelős, valamire törekvő, a saját határait belátni és meghúzni képes egyén kiformálódása. Természetes, hogy nem mindenki képes erre egyforma szinten, és ennek megfelelően még egy jól működő politikai rendszerben és társadalomban is eltérők az egyes ember esélyei, hátha még az egész nem is működik jól. A bonyolult munkamegosztás, a konkrét gazdasági, társadalmi, kultúrális viszonyok és feltételek nem szoktak még jó esetben sem korlátlan lehetőségeket biztosítani az egyén számára. De semmiképp nem elfogadható egy olyan rendszer, ami eleve kétségbe vonja a tudás, az ismeretek és a műveltség fontosságát, ami még szerényebb körülmények között tartást adhat és tartalmassá teheti az egyén életét.
Kétségtelen, hogy ha az egyén céltalannak érzi életét, hiábavalónak törekvéseit, próbálkozásait, ha „hajótörötté” válik, az az egész társadalom rovására is megy. Errefelé ez szinte állandó, ismétlődő jelenség volt és az is maradt a történelem során – még a nagy katasztrófák időszakát leszámítva is-, amikor tömegével pusztítottak el, lehetetlenítettek el jobb sorsra érdemes embereket. A modern világ, a technika és a tudomány új eredményei sok tekintetben és helyenként megint rossz irányba terelik egészében véve a politikát és a társadalmat is egyben: a valódi értékek, a valóban jó emberi tartalmakkal bíró személyiség követelménye és elvárása helyett valami cizellált, tucatembereknek az iskolából való kibocsátása felé, mert már úgy merül fel, hogy a hatalmon levőknek egyáltalán mire van szükségük és mire nincs. Az emberben rejlő lehetőségek leértékelődnek, ez viszont végső soron az egész katasztrófájához vezet. Ezt kellene belátni.
A számítógép virtuális világa nem pótolja és helyettesíti a korábbi emberi világ lehetőségeit és megoldásait, kimunkált értékeit és eszközeit, tárgyait. Lehet, hogy félresikerült és lelkileg sérült emberek számának növelésével felvirágoztatja a gyógyszercégeket, gazdagítja a drogkereskedőket, növeli a bűnözők számát és az erre épülő intézmények és alkalmazottai számát, de ez nem lehet cél és nem elfogadható. Jó egyensúlyok és értelmes lehetőségek kellenek. A parttalan profit- és vagyonszerzés helyett a bgefelé építkezés, a jó értelemben vett egyéni (főleg szellemi) teljesítmény tiszteletének és elvárásának kellene hangsúlyt kapnia és „polgárjogot” nyernie.
Az ember, mint gondolkodó, önálló szellemi teljesítményre képes lény, integráns személyiség vitathatatlan elismerése nélkül katasztrófa felé mehet csak a társadalom és a történelem alakulása is, ha a hatalom arra épít, hogy ostoba, tájékozatlan, alul- illetve félművelt emberekkel mindent megtehet. Ez a veszély nagyon is valós, és nálunk még nagyobb a fenyegetettség, mint esetleg máshol Európában, bár a kérdést világméretekben is fel kellene tenni és meg kellene oldani. Természetesen csak az egyes civilizációkon, kultúrákon belül tehető fel, és csak ez esetben jöhet létre valamiféle összhang. Ez utóbbi létrejötte mára élet-halál kérdésévé vált az emberiség számára.
2015. február 7-én
