Mit jelent a követés,

Ha ez nem lehetőség?

Volt már ezért képmutatás,

Volt már ezért bosszúállás.

Ki önmagán állhat bosszút,

Máson venné meg a borút.

Ki önmagát agyongyötri,

Más örömét nem is érti.

Öröm a jó munkálkodás,

Nem a sivár önpusztítás.

Akit a Semmibe löknek,

Önpusztításban is nőhet.

Sír belőle az árvaság,

Nincs már többé jó társaság,

Segíthet itt önámítás?

Segíthet-e közárulás?

Viszonylagos a társulás,

Cinkosság és kiátkozás.

Gondolkodó mélyre áshat,

Lehet, hogy magának árthat,

Lehet, hogy másoknak árthat.

Lényeget mában ki láthat?

Megjegyzés: 

Az ellenzék olykor József Attilát emlegeti példaként és sajátos vitáról is olvastam egyszer a sajtóban nézetei következetességéről, filozófiai szempontból, ott, ahol csak életérzésről, konkrét kitaszítottságról volt szó. /Eszmélet-vita/ -Az ilyen filozófiai vita megkerüli a lényeget, mert az kínos a vitatkozók számára, ők mások. A költők sajátos eset tulajdonképpen, csak aki a valóságba ütközik, válik jelentős költővé, pontosabban válhat, ha van benne lényeglátás és tehetség. Több esetben látni, hogy a "megértés" lesajnálás, vagy marad a teljes közöny, vagy a megértés csak részleges, mert a személyiséget egészében vagy nem látják, vagy nem is akarják látni. A jelen szempontjából aki nem sikeres, az balek. Úgysem lehet rajta segíteni. Ő nem érti a többieket, azok nem értik őt, marad az a bizonyos "űr" köztük. Vagy itt úgysem lehet semmire jutni, közbúsulás a szabály, az elvárás...Néha a cselekvés lehetősége hiányzik értelmes célért, a jó feladat és ennek feltételei. A diplomás foglalkoztatás, ha a vezető/k/ látóköre nem terjed tovább, tényleg nem megoldás, egyéni katasztrófa, csapás...Ki jut el kellő felismerésekig technikusan kiüresített, lehülyített korunkban? Szánalmas a történelemben példákat keresni követésre, mikor minden helyzet, kor más, más a probléma, a gondolkodás, s felszínesen érteni vélni, az egész meg nem értése és rossz megítélése. Talán mégsem elég a követéshez, hogy az ember születik, él, meghal...A feladat vállalásában van a lényeg, amit épp a kor hoz, a konkrét helyzet, helyzetek, amik a feladatokat hozzák. Lehet-e egyáltalán követendő az, aki feladja, nem vállalja a korával, az élettel kapcsolatos feladatot vagy azt rosszul ítéli meg, rossz irányba tart? Vagy nem is vállalhatja az önkény miatt? A fantasztikummá emelt átértelmezés ma már tarthatatlan. Ami tanulság, még nem példa feltétlenül, lehet, hogy épp az útkeresés a feladat. A jó irány a mindenki számára világos-e és a lehetséges utak napjainkban, s nem a kapcsolatokra épülő cinkosság, s aki nem sorol, sorolhat be, nem akar besorolni, az kitaszítottá, megvetetté válik, eleve önpusztításra lehet ítélve. A lehetőségeket világossá kell tenni a feltételekkel együtt. Ahol nincs meg a feltétel, nem is teremthető meg, a cél elérése illuzórikus, más felé kell menni. A hazai hagyományok e tekintetben elég károsak, rosszak, a felszín alatt továbbéltek, továbbélnek. Sokak számára természetes, hogy a boldogulás a kapcsolatokon múlik. A jogszabályok ismerete háttérbe szorult, viszont így az egész nem éri el célját. A jogrendszer viszont csak akkor jó, ha a tényleges, konkrét viszonyokat veszi alapul, s nem valami képtelen ideológiai előfeltevésből indul ki, s ezen az alapon kirekesztővé is válik. Ez persze, nem jelentheti, hogy a jogi határokat mindenki számára ne kellene meghúzni, mert az ún. szabadság nem lehet korlátlan, ha az mások jogait sérti, tarthatatlan módon. Kirekesztő jellegű egy "nemzeti keresztény" /inkább nacionalista/ előfeltevés történelmi érveléssel, ráadásul horthysta beütésekkel, másfelől a technikának való teljes kiszolgáltatás, mint fejlődés, haladás, hogy csak ez hoz vagyoni lehetőséget, hatalmat, s persze, a hatalom részéről a totális ellenőrzés lehetőségét, ha képes ezt megszervezni, s képes átlátni, mi a "felszín" és mi a "mély". Sajnos, ma sem a kormánypárt, sem az ellenzék nem áll e szempontból a helyzet magaslatán, a hazai társadalom és a világhelyzet alakulása is benne van. A technikai-tudományos forradalom új szintje új jogi válaszokat is követel, a társadalmi viszonyok alakulása világviszonylatban és a civilizáció felfutásának, alakulásának káros következményei a természeti világra, életvitelre és életlehetőségekre, szintén. Lehet, hogy már nincs jó megoldás, csak a kisebbik rossz. A költészet, a zene nem egyszer a szenvedélyes útkeresést, szenvedélyes önfeladást, a mindenáron, a tragédia esetén is, a cél követését sugalmazta, erre mentek a filmek is olykor. /A szórakoztató ipar kialakulása új helyzetet teremtett, amit egyre kevésbé lehet figyelmen kívül hagyni a társadalom magatartása szempontjából./ A mérsékelt, a szürke hétköznap unalmas, csakhogy mit ér az a bizonyos szenzáció és miből csinálnak ma szenzációt? Ez a változás éppen hogy nem pozitív, sőt megdöbbentő az ötletelés silánysága és pláne, iránya is, nem egyszer. Ha az emberi élet jó részét kitöltő munka nem hozhat valami pozitív életérzést, a feladat jól teljesítésének értelmét, akkor az egész civilizáció válságba kerül... Az emberi élet nem alakulhat át pótcselekvések sorozatává, végülis nem merülhet ki pótcselekvésekben, amibe egyesek belemagyaráznák, hogy az az igazi, sőt...Nagyon sajnálatos és tragikus, hogy errefelé tart az ún. fejlett világ, miközben a viszonyítási pontok a kevésbé fejletthez szintén megdöbbentőek többnyire. Csak a feladatokkal való világos és nyílt szembenézés és ezek elvégzése segíthetne ki a helyzetből, ha ez egyáltalán még lehetséges volna...Illuzórikus, régi, álperspektívák helyett...A felelősség köreit nem lehet egybemosni. Pl. köztörvényes bűnöző és politikai "bűnök", amik esetleg csak felfogásbeli különbségek. Az önkényuralmi rendszerek megint más kérdés! A társadalmat viszont nem lehet "leváltani"!

2025. márc. 24.