A Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színházban történt súlyos baleset visszhangja kettős volt, egyfelől kifejezetten politikai, másfelől a rendezői színház védelmére irányult. Magam nem értek egyet a rendezői színház ma uralkodóvá vált felfogásával, ami sajnálatosan az operaelőadásokra is kiterjeszkedett. Úgy vélem, hogy egy jól megírt darab /dráma/ esetében a szerző elképzelése és mondanivalója számít, a szerző adott esetben korára reagált a darabbal, a darab bemutatásának ezt a mondandót kell megértenie, s ha a rendezőnek más mondandója lenne, írja meg saját darabban vagy keressen az elképzelésének megfelelőt, netán saját korában. Az más kérdés, ki hogyan képes a korához szólni drámájával. Mindenesetre a nézővel azt kell megértetni, ami az adott darabban van, ha szükséges, jól megírt, a darab előtt, egy narrátor által előadott, verses magyarázattal is lehetne jönni, hogy ma mit gondolhatunk az adott kor darabjáról, amit a néző látni fog. A rendezői színház helyett ez lenne szerintem a helyes megoldás, a szerző jogait a múltban is tisztelni kellene, de a nézőt is megilleti és a színészeket, operák esetében a magas művészi szinten éneklő és játszó énekeseket is, hogy a darab tartalmával ne legyen ellentétes a rendezői felfogás, díszlet, jelmez, pláne, ne akarják átírni a darabot, és mintha még ugyanaz lenne. Lehet parodizálni valamit, de ez külön darab, külön tehetség is kell hozzá. A múltban is írtak ilyesmit. Ha a darab lényege és a szerző elgondolása a fontos, nem kell sem a színészeket, sem az operaénekeseket képtelen mutatványokra kényszeríteni, végülis a jelképes kordíszlet és a korjelmez elegendő a darab megértetésére, ami a szöveg és tartalma elmondására koncentrál vagy épp opera esetén az énekre, zenére, nem pedig a rendező kisszerű kreativitását érvényesíti, mintegy bosszúállásként, hogy miért így írtak meg valamit, és miért ezt kell neki rendeznie...Elképesztő számomra, ami ma a rendezői színház ötleteléséről ki szokott derülni! Nem magasabb színvonal ez, hanem minősíthetetlen etikátlanság, elképesztő ostobaság, a stílusok, korok nem ismerete, minden lebecsülése, a rendező vitatható egyéniségének alárendelése, szánalmas kivagyiság és bunkóság! A tehetségtelenség biztos jele és ismérve! Vásári mutatványosdi az vásári mutatványosdi színvonal! Nagyszabású és mondanivalójú drámák, operák, nem ez a kategória. A színház fontosságát a felvilágosodás kora, a polgárosodás növelte meg Európában, mert ezáltal sokakhoz lehetett szólni. Egyre inkább felmerült a kérdés, hogyan. A vándor színésztársulatok nagyon nehéz körülmények között is megpróbáltak jó darabokat előadni, ha nem is mindig volt ilyen választásuk. Ma, mikor már az iskolába járás kötelező, valami alapműveltséghez mindenkinek el kellene jutni, egyszerűen nem érthető, miért uralkodott el a rendezői színház, az interaktív színház és képtelen alternatívák, a kialakult magas színvonalú megoldások helyett. Értelmetlen átpolitizálni úgy egy darabot, hogy a világon semmi köze nincs tartalmilag az egészhez, csak a rendező szánalmas ötleteléséről van szó, de minek. Ha más akar, keressen másik darabot, ajánlja, vagy írjon maga más darabot, ha annyira "zseninek" érzi magát...Jobb lenne az ilyen önjelölt "zseniket", akikben valami rejtett bosszúállás rejtőzhet egyébként, hogy nincs elég tehetségük, elküldeni a rendezői pályáról. Hamlet, dán királyfi tépelődését, vergődését a felismert tragikus helyzetében, azzal lehet-e megértetni, hogy kisembert csinálnak belőle? Melyik kisember a trón várományosa, és teszik el láb alól apját, hogy anyja éppen a nagybátyjával foglalja el a helyet? És mi köze szegény József Attilának ahhoz, hogy más a királyt játszó színész esete, mint a képtelen helyzetbe került Hamlet dán királyfié? /Levegőt! c. versét tették be, egyszer./ Holmi freudi ostobaságokról most nem is szólva a rendezésben...Mindezt ténylegesen hogyan lehet értékelni? Csakis lesújtó kritikával...És számos hasonló rendezést, manapság, meg hasonló ötletelést. Ha rendező úgy hiszi, hogy a néző nem tudja, mi van a saját valóságában és ezt éppen egy teljesen másszintű dráma, opera rendezésével, jelmezeivel akarja tudatosítani a nézőben, aminek ugyan semmi köze a darab tartalmához, de nem tudja, hogyan közölje a maga hétköznapi tudását, mégis milyen kritikát kíván...Miért nem küldik el onnan, aki nem odavaló! Ezt kellene a kritikának mondania, és nem mondja. Az más kérdés, hogy a 20. század elkanyarodása az addigi művészeti törekvésektől, és a máig folytatódó kanyar, mit ért és ér, s hogy nem kellene-e mégis az európai felfogást és értékrendet jobban követő, nem feltétlenül ettől elforduló, illetve az amerikanizált hatásnak engedő darabokat és stílust előtérbe helyezni, illetve mindent, ha kell, ha nem, vélt trendire vágni, lehetőleg amerikanizált zenékkel, vagy közérzet szintű zenékkel...Mindent átritmizálni, ha kell, ha nem stb. /Nem egy Arthur Millerről, O'Neillről van szó!/ A rossz értelemben vett szenzációhajhászás uralkodott el korunkon, ezt hozta a média, ezt hozta a média színvonalának elképesztő lesüllyedése helyenként, kevés ellenpróbálkozás van. Korunk értékválsággal küzd valóban, de az értékválságot nem a továbbrombolás, az abszurd felé torzítás oldja meg, sem a szexmánia, a pofátlan stílus, a trágárságban tobzódás stb.Éppen a társadalmi, sőt történeti problematika magasabb szintű megírása és előadása. A nézőt feljebb kell emelni és nem azt sugallni, hogy ez a kor már ebben-abban hentereg, ez a kor már csak ilyen-olyan szöveget ért stb. Nem ez teszi az embert jobbá és azért volt egy ilyen, el nem hanyagolható célja az európai művészetnek, irodalomnak, a drámairodalomnak és a színháznak is. A szenzációhajhászás, behódolás az üzlet, a profit szellemének, de éppen hogy azt kellene megérteni, hogy korunk gátlástalansága nem megoldás, veszélyeket rejt és talán a végveszélyt. A korábbi törekvések és korok még nem ezt és így gondolták, ha néha voltak is ilyen egykorú elképzelések a negatívumok láttán. A mai helyzetet mai szerzőknek kellene magas színvonalon kellő tragikus látással megfogalmazni. Egy bizonyos állampolgári színvonalhoz  viszonyítani a ma látottakat és egy bizonyos szintről bírálva! Ehelyett, amiben magasabbra törekvés van, azt rühellni és átírni, átrendezni...Tévedés! Meg kell értetni korokat és benne az akkor élőket, és a máról másképp szólni, mai darabokban, de szintén kiélezve a tragikumot és komikumot, ahol lehet és kell. Ehhez nem tehetségtelen rendezők kellenek és nem szánalmas rendezői színház, véleményem szerint, pláne, holmi abszurd kísérőzenékkel, egyéb zenés megoldásokkal...Azelőtt a legjobbak írtak színdarabokhoz kísérőzenéket, Carl Maria von Weber, Ludwig van Beethoven, Felix Mendelsshon-Bartoldy is írt például ilyesmit. Ma akár hangversenydarabok, mert még van valami a klasszikus zenéből is, ha keveseket érdekel is, holott az európai kultúra magasszintű teljesítménye és vajon, hogyan vélekedik erről egy mohamedán...Mi az egyes civilizációk zenéje? Mi lesz az európai klasszikus értékekkel, ha ezt már az európaiak sem tisztelik? Nyegle, pofátlan, alulművelt hozzáállással ezt nem lehet elintézni, sem szexmániával, ostoba átpolitizáltsággal stb. A maga helyére kell tenni a dolgokat és meg kell érteni, hol a helyük történetileg is, a mában is! Nem engedni ott, ahol nem szabad engedni. A jó művészet szembeszállt a kor törekvéseivel és éppen ebből jött többnyire. Ebből nem lehet olcsó szenzációkért engedni! A színész, operaénekes nem cirkuszi mutatványos, vetkőzőművész stb.

A szélsőséges sajtóhangvételre: Apáti Bence Tombol a hörgő, vinnyogó hiénafalka. Attila nagyon kérlek, ne foglalkozz ezekkel a nagyképű és gonosz figurákkal! Ne mondj le! Magyar nemzet, 2023. nov.17.

2023. nov. 26-án