Az internetes feljegyzések egyikében jeleztem, hogy az Országos Levéltárban ledolgozott évek alatt a fő teendők mellett volt néhány kisebb adatgyűjtésem néhány témára: Mátyás király királyi könyvei, Szond középkori története és egy kisebb Koháry-alapítvány /1700-as évek eleje/. Ezen adatgyűjtések részlegesek maradtak, és soha nem szándékozom a témákat feldolgozni és megírni, mert már soha nem szándékoztam és szándékozom az Országos Levéltárban dolgozni, talán nem is tehetném, részint leszázalékolásom /1994/ indokából, részint az azóta sem beszámított, ellenem folyó bűnözés szempontjából /ez utóbbi nemcsak rámnézve lehet veszély/. A Szond/Szonta/ város középkora témát egykori levéltári kolléganőm, Csukovits Enikő, régóta történész-kutató figyelmébe ajánlottam utóbb. Most azért térek vissza Szond /Szonta/ esetére, mert Kubinyi András a Főpapok, egyházi intézmények és vallásosság a középkori Magyarországon /1999/ című kötetében összeszedte a fürdőkre és ispotályokra /253-267.o./ eddig előkerült adatokat. Szondra nem utalt, holott részlegesnek mondható anyaggyűjtésem alapján az Óbudai klarisszák kezébe került városnak /polgári rész/ volt fürdője, ispotályt is alapítottak és még iskolát is említenek a ránkmaradt középkori oklevelek /iratok/. Az apácáknak több saját nevükben kiadott oklevele/irata maradt meg, számos polgár /hospes=vendég telepes/ neve és a környező birtokosok neveiből is több említve van. Nem tudok arról, hogy Iványi István Bács-Bodrog megyére vonatkozó adattára óta a város történetét érdemben feldolgozták volna a középkorra nézve /a török időkben nyilván tönkrement, elpusztult a Duna mocsarainál levő település/. Levéltári pályafutásom meglehetősen viszontagságos volt, lényegében 1983-1984-ben teljesen megtört a pályám és a szakmai lehetőségem, hogy lerobbantam, főleg elszigeteltség, helyzetem bizonytalansága miatt, és az egészségügy hozzáállása már nem tette lehetővé csak egy éppen rutinszintű tovább dolgozást számomra a leszázalékolásomig /1994 eleje/. Mindig önállóan dolgoztam, csak azt tartottam valamire, amit magam oldok meg a saját tehetségemből, nem a cím és rang érdekelt. A problémamegoldás, a szellemi kihívás érdekelt és lett volna fontos számomra, ha éppen nem az Országos Levéltár viszonyai között kellett volna tönkremennem...A többi már hajmeresztő ráadás, ahogy itt a bűnesetekhez olykor hozzáállnak...Emberi hitelem veszett el a leszázalékolással, és máig nem nyertem vissza, rajtam az egészségügy "bélyege"...Utóbb ezzel együtt összeszedtem magam és 2014 óta elért eredményeimet feltétettem az internetre, amit magam nem tanultam meg használni, és bár belátom bizonyos jelentőségét, úgy vélem, hogy sokkal átgondoltabban és szabályozottabban kellett volna bevezetni, hogy az emberi szabadságot, jogokat ne veszélyeztesse, amik persze, soha nem korlátlanok, mert az emberi együttélés mikéntje eleve behatárolja őket, hiszen senki nem gázolhatna bele más jogaiba, életébe méltatlanul, illetéktelenül, de a tudomány /technika/ sem arra való, hogy bekerítse, sőt örök szolgasorba dönthesse az embert, kiszolgáltatva bűnözőknek...Mindazonáltal remélem, hogy a magyar korai történet /a honfoglalás előzményei és mikéntje, a vezérek kora/- tárgyában végzett kutatásom, eredményeim, visszhangra és elfogadásra találnak. A tudomány főleg politikai okokból elkövetett tévedéseit egyszer ki kell igazítani...A tények összetettebb látásmódja is csak több kutatással válhat általában lehetségessé. Tévedni emberi dolog, ahogy már a latinok mondták...A kutatás során magamat is ki kellett igazítanom többször, új szempontok alapján, míg összeállt egy lehetséges és ténylegesen megfelelő eredmény. Sajnálatos, hogy ennyire félrevitték több helyen a hazai előzmények értelmezését, a nemtudáson túl politikai gondolkodásmód akadályozta a valóság kiderítését. Engem csak a tények kiderítése érdekelt, érdekel. Erről szólna a történettudomány, s nem "történészek, politikusok kérték műsor" visszafelé...Az óbudai klarisszákhoz Noszlopi Németh Péter: Az Árpád-kori Buda nyomai a Pilisben /Püski 1998, 2003/. A Szond/Szonta/ város a középkorban témát csak magamnak fedeztem fel, már a Körmend a középkorban megírása után, nem tervmunka volt. A Körmend a középkorban kéziratát 1982 tavaszán végleg lezártam, csak a fényképanyag készült hozzá 1983 tavaszán. A tanulmányt 1981 őszén fizetés nélküli szabadságon írtam meg otthon, mert szerződéses különmunka volt, nem tervmunka, 1977 és 1981 között céduláztam hozzá, naponta túlmunkát végezve /legalább napi 10-12 órát dolgoztam a Levéltárban/ egyéb apró vállalásokon túl. A Művészettörténeti Kutatócsoport kérte pálos-anyag lektorálása néhány cédula összeolvasásában merült ki, sajnáltam utóbb, hogy egyáltalán belementem, egyébként a másik lektorral és egyben szerzővel, Hervay Ferenccel nem találkoztam, személyes ismertségben soha nem álltam. A Zsigmond-kori kiállításhoz készült két kis regesztámat a tárolóban a berendezők felcserélték, a kiállítást utóbb megtekintve vettem észre. A Mátyás-évforduló alkalmából berendezett két tárlónyi pecsétmásolat katalógusát tervmunkában -egyeztetve a vezetéssel- készítettem el, utóbb azt állították, a Leváltárral szerződtem rá, így jelenhetett meg a Levéltári Közleményekben. Akkor már kifelé tartottam, mert újra nem éreztem képesnek magam a munkára, de már a sérelmektől és az ismeretlen bűnözők feltűnése miatt is, amit máig nem tisztáztak. Bizonyára az elején -még Ember Győző főigazgató korszakában- kérnem kellett volna a helyzetem rendezését, ezt elmulasztottam, ezért magam is oka lettem a saját balsorsomnak...Tudom, hogy magánügy, "több is veszett Mohácsnál", "ahol fűrészelnek, repül a forgács" stb. Miért nem mondták, hogy az ember ne akarjon ez meg az lenni, ha egyszer nem sikerülhet, mert nem tartozik ebbe vagy abba körbe? És miért olyan volt az egész vezetés, hozzáállás, amilyen? Miért csinálták ki a személyi függés rendszerét egy hivatalban, ami tervmunkára épült? /a beosztások nem voltak köztudottak, az osztályvezetés adta ki személyekre a munkát, az osztály terve, eredménye nem voltak ismertek számomra...Magam az ottani szokás szerint nem kaptam egy olyan önálló iratanyagrészt, aminek referense lehettem, ezt nem pótolták az iratok nélküli pecsétek, pár műanyag és gipszmásolat, apró rossz pecsétviasz lenyomatok, sem a fotógyűjtemény, amiben semmi munka nem folyt, legfeljebb a Kutatóba -függetlenítve volt- kikértek belőle egy-két darabot, majd a raktárkezelő visszatette. A nyakamba sózták a védett iratok nyilvántartását /a becslést nem/ és ezek ellenőrzését: tömegközlekedtem előzetes megbeszélés után, néha semmiért /már elvitték máshová.../ A félmondatos megjegyzéseket, közléseket, hogy tudjam, ki vagyok és hol, válasz nélkül hagytam. A raktárkezelő /a középkori anyagban/ lehet, épp, jelentett is valakinek, de ezt tényleg nem tudtam, tudom: "Látszik, hogy szegénycsaládból jöttél, miért nem mész el innen?"-volt egy megjegyzése. A Filmosztályról, ahol naponta 8 órában tekertem ellenőrzésképpen a mikrofilmet /negatívot/, gépeltem az áttekintő jegyzékeket, mindenképpen el akartam jönni, Ember Győzőt kértem meg, tegyen iratokkal dolgozni egy megürült helyre, de mást várhattak. Soha nem voltam a Filmosztály vezetőjének "embere", messze ívben kerültem az egészet, hogy eljöttem. Látni sem akartam többé mikrofilmet, elismerve jelentőségét a biztonsági filmezésnek, persze...Engem ahhoz az osztályhoz csak azoknak az éveknek a kétségbeesése "kötött": hogyan szabadulhatnék ilyen sivár munkakörből...A levéltárszakot is majdnem otthagytam emiatt /3 év, havi 3 nap oktatás/ és bár kitüntetéses diplomával végeztem, nem vittem át a GH-ba, írják be a Munkakönyvembe, két diplomás lettem...Soha nem lett beírva, mert el voltam keseredve: Mit ér itt az ember, ha helytáll, igyekszik, meg is oldja az egészet? Van, akinek nincs hova mennie! Az elvesztegetett életek az egész szempontjából veszteség, kár, de ez nem szempont errefelé...Rosszak a hagyományok, az emberi viszonyok, mintha csak egymás tönkretételére lehetne olykor építeni...Miért? Válasz nincs! A nyakamba sózott Pecsétgyűjtemény nyomán a főigazgatói megbízásból berendezett pecsétkiállításért kaptam egy kitüntetést: 1982-ben kelt, lerobbanásom után, az évek óta első levéltári gyűlésen közölték, majd adták át, 1984 őszén. A többi pecsétkiállításomat a levéltári tárlókban, bár a katalógusok megjelentek, nem vették be az 1990-es években a Leváltár által elvégzett, publikált munkák közé. /Akkor már láttam az osztályvezető jelentését, "betört a demokrácia", nevem említése nélkül, többesszám: Mátyás-kori pecsétkiállítást csináltunk.../-Honnan volt egyáltalán egy szekrényem, amibe elzárhattam /?/ amin a hivatalban dolgozom, ez is külön történet. Találtam egy leselejtezettet a lépcsőházban, mikor az "új", az altiszti vagy takarítói szobából átminősített munkaszobába költöztem, személyi ellentét miatt. Előtte csak a velem egy szobában levő kolléga adott egy polcot a szekrényében...A többit is részletezni lehetne...pl. az étolajjal bekent padlót a takarítónővel meleg vízzel saját pénzemen mosattam fel. - A rendszerváltás után kinevezett egyik osztályvezető új pácolt bútort kapott. Véletlenül láttam, és persze csodálkoztam: ilyen még nem volt a Levéltárban...Még készséges raktárkezelője is volt! /Ezek mindig az osztályvezető alá tartoztak, függetlenül attól, hogy a levéltárosra volt bízva az iratanyag...Kérni nemigen lehetett tőlük semmit, holott képzettség híján jóformán munkájuk sem volt./ Volt, hogy két raktárkezelővel ültem egy szobában /egyik munkájához sem volt semmi közöm, még a beosztásuk szerint sem./ Az erre vonatkozó történeteket mellőzöm, bár tanulságosak, kinek mire épül a magas öntudata...
2024. szept. 5.
