A véleménynyilvánítás lehetőségét meg kell különböztetni a beleszólás lehetőségétől, ugyanakkor a véleménynyilvánítás sem lehetséges jószerivel ott, ahol az egyes nem tudhat bizonyos dolgokat, az alultájékozottság visszafelé sülhet el, s nem feltétlenül ösztönzi a hatalmon levőket, hogy az információhoz juttatást megoldják. A mindenkori kormányzás alapfeladata eljuttatni  az információkat az egyeshez, ez nem lehet véletlenszerű, nem szólhat arról, hogy egyesek kinyitják a rádiót olykor, bekapcsolják a tv-t olykor, talán vesznek újságot, kattinthatnak ide-oda a csúcstechnikán. Ezt mindig mindenkire nézve világos és egyértelmű módon, szabályozottan kell megtenni, bárhol lakik az egyes az adott országban /persze, az is kötelessége a kormányzásnak, hogy világos információja legyen arról, az adott országban kik és hol laknak/. A véleménynyilvánítás lehet populista politikai eszköz is, mintha számítana, ha úgyis mások és más alapon döntik el a kérdéseket. A média ugyan fel szokott nagyítani egyes megnyilvánulásokat, de ezek súlyát mégis mérlegelni kell, bár a média révén valóban nagyobb súlyuk lehet, ha az információ többekhez eljut. Ma a médiában is szóródás van és a híranyag elég viszonylagos, ha egyáltalán van, a média profilja és hozzáférhetősége dönti el sokszor az információhoz jutást. Ki tudja, tudhatja, hová kattintson végülis egy világhálón, ha már az internetre mutogatnak, mivel játszadoznak a mobilon, ha szórakozásból nyomogatják? - A ma divatos családpolitika emlegetése háttérbe szorítja az alapkérdést, hogy az egyén háztartásban élhet csak egy államban, társadalomban és a háztartás fenntartása, sőt létesítése az elsődleges, s családot nem lehet semmire vagy bűnözésre alapozni. /Nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat, akik még az utóbbit is megengedhetőnek tartják téves felfogásból kiindulva!/ A háztartás létesítése, fenntartása mindig gazdasági, megélhetési kérdés volt és maradt és összefügg a társadalmi munkamegosztás alapkérdésével, amin a mindenkori politikai-jogi-társadalmi rendszerek alapultak, alapulnak egy adott civilizációs szinten. Ez a mai világban elég nagy eltéréseket mutat, több szempontból, egyezéseket is több szempontból. Az emberiség nagy kérdéseit ilyen alapszempontok tisztázása nélkül nem is lehet vizsgálni, se válaszokat keresni és találni, pláne, nincs értelme enélkül világstatisztikákat gyártani, ahogy manapság előszeretettel teszik, nem egyszer abszurd módon. A statisztikák ugyan bizonyos fokig szükségesek, de ha mögöttük sandaság van, nem árt erre a jól gondolkodóknak felhívni a figyelmet. /Nemcsak az ún. boldogságstatisztikák hülyeségéről van szó!/ A háztartás lakóhelyhez, lakáslehetőséghez kötött és egyben munkalehetőséghez, ha mindez nincs megoldva, nem lehet megoldani, szemfényvesztés családpolitikáról beszélni. Ugyanakkor, hogy milyen alapon és feltételek mellett lehet egyáltalán a mai munkamegosztásba bekapcsolódni és biztosítani a megélhetést, megintcsak alapkérdés, s enélkül az ún. társadalmi mobilitás ügyét értelmetlen felvetni. Nagyon szánalmas dolog, hogy ha az ún. kitörés lehetőségét valaki a médiatapasztalat alapján valamiféle sztárságban véli megtalálni, mostanság a poprock együttesek, a sportolás, esetleg valami közszereplés valami módon szokott feltűnni, ez sajnálatos értéktorzulást és a valós lehetőségek nemlétét, nem ismeretét jelezheti csak. Esetleg valami sokat kereső szakma is fel szokott merülni, és az ember csak nézi a szórólapokat, ki ajánlkozik, mire és vajon milyen elosztásban van jelen ilyesmi? Át van-e gondolva, ki mindenki kellene egy településen és egy nagyobb gazdasági körzetben, régióban, világossá teszik-e ezt a térség szóbajöhető vezetői, segít-e nekik ebben és hogyan a kormányzat, és eljut-e mindenkihez, bárhol lakik, a kellő információ és az iskolákhoz is, hogy orientálják a diákokat, tényleg mire számíthatnak, kikre lenne szükség, mi lehet a biztos megélhetés, nem bízzák-e ezt csak a szülőkre, akik tudnak, amit tudnak, nem tudnak, amit nem tudnak, vagy a tanárok közönyére. Úgyis mindig új osztályok jönnek, mindig változik a "gyerekanyag", elég gond van azzal is, egyáltalán mit és hogyan lehet megtanítani? /A bűnözői életvitelre törekvés, ennek meglétét ki kell mindenképp szűrni a gyakorlatban és az iskolaszinten is alapfeladat, enélkül nincs törvényesség, ami a létezés alapfeltétele./ A statisztikának ha már van, a háztartások és az ingatlantulajdonok, lakástulajdonok arányára is ki kell térnie: miért lehetséges befektetés címén üres lakást venni és nem hasznosítani? Ugyanez, persze, más ingatlanra is érvényes kell legyen, pláne, egy olyan kis országban, mint pl.Magyarország. Tényleg megfelelő felelősségtudattal kerülnek-e ki az iskolából egyesek, tudják-e mi a feladatuk az életben, s ha nem, talán nem lehetne egyszerűen szélnek ereszteni a problémás felfogásúakat. /Nem az egyház útmutatása fogja a kérdést megoldani, persze, ahogy mostanában teljesen elhibázottan mondják, írják egyesek. Az egyház/ak/ nem társadalmat szervező erő/k/, ez nagy tévedés. A vallási alapú ember- és világmagyarázat, mint vélt egyedüli igazság, hirdetéséért biztosítottak számukra a történelem során jövedelmet, s ha még foglalkoztak is mással esetleg /tanítás, betegápolás/ csakis e világnézet propagálása érdekében és jegyében tették. Mára ez az ember- és világmagyarázat a tudományos kutatás és a tapasztalat fényében elveszítette hitelét sokak számára és nem is nyerheti vissza régi, az emberi tudatlanságon alapuló hatalmát! A kormányzatnak mindenkor feladata, hogy a társadalmi munkamegosztás mikéntjét és arányait tanulmányozza, megszabja és befolyásolni próbálja a szükségletek alapján, illetve a lehetőségig az életutak és életpályák lehetőségeit is átgondolja, segítse, szabályozza, s állandóan korrigálja a hiányokat, az egyenlőtlenségeket, a tehetség érvényesülése érdekében, a puszta pénzalapú és összeköttetésalapú gyakorlat ellensúlyozására. Ez tartozik a valódi polgári felfogáshoz: az emberből nem lehet ugyan minden, ha az adottságai nem engedik meg, de amit az adottságai lehetővé tesznek, megközelítőleg arrafelé mehessen. Az élet nem kívánságműsor /mellesleg a múltbeli történelem bemutatása, leírása, ábrázolása sem politikusok kérték vagy egyének kérték kívánságműsor, mégha irodalmi ábrázolások sokszor másképp is mutatták és mutatják be a múltat, mint ahogy azt a történészek feltárták. A tudós történész nem mítoszteremtő, az esetleges mítoszok mögött éppen hogy a realitásokat kell feltárja, s csakis a tényekre és az egyáltalán lehetséges felvetésekre szorítkozhat, ahol a tények hézagosak. Mit tudhatunk egyáltalán, azt kell világossá tennie. Az irodalom fantázia dolga, elszakadhat a tényektől, de ezt az olvasónak, hallgatónak, nézőnek tudnia kell. Ha kíváncsi a tényekre, akkor építhessen a tudományra, mégha ez kiábrándítja is. A történettudomány és a jelen politikája kettő, ha a politikus kelléktárnak tekinti a történelmet, a történettudós ebbe nem mehet bele, és ilyet nem is szabad, lehet elvárni tőle. Aki a kettőt keveri és rosszul, azt eszerint kell megítélni is a szakmának. Ezt a mostani jelenségekhez is fűzöm./ A kormányzaton, illetve az országgyűlésen múlik, hogy a tudományból mi hasznosulhat /emberellenes, jogellenes technikák, eszközök, szerek igen vagy nem, például/. A cégeket végülis bejegyzik, az egyesületeket, pártokat is, az intézményeket is, tehát van mód ellenőrzésre, korlátozásra, felelősségre vonásra számonkérésre, elszámoltatásra, ha megszervezik. A bűnüldözés feltétele a jó szabályok és megfelelő felkészültségű bűnüldöző szervek, amelyek nem statisztikai alapon csökkentik a bűnesetek számát /minek nem fontos utánamenni/. A törvényhozásnak alapfeladata, hogy jól és egyáltalán meghúzza a jogi határokat az állampolgárok számára, amik egyben a felelősség határai is. A felelősség a mindenkor itt élő többiekkel szemben érvényesülhet és nem lehet illuzórikus! Át nem gondolt intézkedések emberi életeket tehetnek tönkre, a kár sokkal több, mint ami számokban esetleg kifejezhető, van nem anyagi károkozás is, ami csak részben csapódik le a számokban, a statisztikákban. A hozzáértő és hozzánemértő vezetés különbségei, a csak pártszempontú vezetők újra felbukkanása is ebbe a körbe tartozhat. A hazai rendszerváltás meglepő módon hozott felszínre olyan felfogásokat és felfogású csoportokat és pártokat, amiknek létezéséről nem feltétlenül volt mindenkinek sejtelme, miközben átalakultak jól-rosszul a tulajdonviszonyok és a munkamegosztás, a társadalmi felfogások egyike másika érvényesült, csak nyomult, visszaszorult, a sok felfogás messze nem vált sokak számára meggyőzővé, de sokszor az egyetlen szempont a megélhetés, ami nélkül tényleg nincs. Ez inkább csak túlélés, de sokak számára ez nem elég, s akkor döntenek így vagy úgy, attól függ, ki mit tud, érti, nem érti stb. A digitális technika mindenhatóságának kikiáltása és érvényesítése komoly veszélyeket is rejt, a szellemi tevékenységet végzőkre is, az értelmiségre nézve is, ha még van. Aki kimarad, az páriának minősülhet, másodrangú állampolgárnak. Mindez ugyan elsősorban a globális nagytőke és kiszolgálói érdeke, főleg, miközben végzetesen eltorzultak az arányok a világban, annak sokfélesége mellett. Az emberi élet tartalmai vesznek el és ugyanakkor a mai mezőgazdasági tüntetések mutatják az elit érzéketlenségét és közönyét a társadalom alapellátását biztosító tevékenység iránt, az ipari forradalom és a polgári átalakulás, majd a nagytőke felülkerekedésével létrejött, globálissá váló, világ szemléleti torzulását ezzel kapcsolatban. -Ahol csak a pénz, a haszon diktál, háttérbe szorulnak az emberi oldalak, az alapfelfogások és az emberi jogokból is lassan valami torz képződmény lesz, ott tolják ki ezek vélt határait, ahol nem szabadna kitolni, s ott nem védik azokat, ahol védeni kellene. A társadalmak szétszakadása megkérdőjelezi a kormányozhatóságot is: ebből a technika uralta és ezáltal bekorlátozott társadalom maradna, csúcsfegyverek árnyékában az elit érdekében? Ebbe az elit is bele fog bukni. -Az ún. kisember szempontja és látóköre valóban korlátolt szokott lenni és ennélfogva jól manipulálhatóvá vált a múltban is. Értelmetlen ezt tagadni, ahogy az ezzel összefüggő visszaéléseket is értelmetlen tagadni. Ugyanakkor az át nem gondolt bizonyos fokig utópisztikus elképzelések megvalósítása is sok áldozatot szokott hozni, ha jónak látszana netán az irány, akkor is, ha a vezetők a realitást és a gyakorlati jó és lehetséges megoldásokat szem elől tévesztik, közben önmagukat is igazolni próbálják. A mai ún. globális tőkésrendszer megváltoztatására nem látni sem elképzelést, sem érdemi törekvést, márpedig a mostani elit szempontjai hosszútávon nem kerekedhetnek felül, s nem is fogja tudni mindentől függetlenül átmenteni magát. Pillanatnyilag nem látszik semmiféle jó elképzelés a világhelyzet megoldására! Hódítással, gyarmatosítással tartósan soha nem lehetett megoldani semmit. A mai helyzetet is minden állam a maga belső lehetőségei alapján lépdelve tudja majd megoldani, együttműködve azzal, akivel lehet. A mostani globális tőkésvilágban is felemás a politikai-jogi-társadalmi helyzetek összessége, éppen ezért csak helyi egyezségek és összefogások alapján lehet lépni a válságjelenségek megoldása felé. A nagyhatalmi politika ebben nem lehet zavaró tényező és egyoldalú. Mindenesetre világosabban kell elemezni és láttatni és látni a tényleges viszonyokat, lehetőségeket és semmiképpen nem ezek elhallgatása a megoldás, pláne, figyelmen kívül hagyása. Hazai viszonylatban is a nagyobb rálátás és hozzáértés a vezetésben viheti előre a dolgokat. A múltból, a történelemből ideológiát csinálni nincs értelme, a vallási ideológiának sincs, jó gyakorlati megoldások a megélhetés érdekében, a tehetséges emberek vezetésbe kerülése, a klasszikus értékrend lehetséges folytatása a kultúrában, tényszerű történetírás mítoszteremtés nélkül. /A helyes arányteremtésbe a sport helyes, nem túlzó aránya is beletartozik./ Egybe kell látni és láttatni a feltételeket és a követelményeket és a felelősséget. Minden lehetséges döntés, szabályozás ezek jegyében állhat meg csak.

2024.II.8.