Ludwig Tieck az idén 250 éve született és 170 éve halt meg. Munkásságáról nem ismerek átfogó elemzést, Klaus Günzel dokumentumkötete ehhez tényleg csak kiindulópont lehet /1981/. Az életmű újrakiadása jelenleg talán elhozza annak átfogó elemzését is. Ezen belül mindenesetre az ún. romantikus korszak és a romantikus korszak egyes kérdéseit is mintegy újramérlegelő realista korszak összehasonlítása is sorra kell kerüljön, a felvetett témák sokfélesége, hogy Ludwig Tieck látókörét és szemléletét jellemezni lehessen. Magam erre nem vállalkozhatom, mert az életműnek csak egy részét tudtam elolvasni, majdnem kizárólag németül, magyarra a valóban élt itáliai költőnő, Vittoria Accorombona életéről szóló regényt /1840/ fordították le /1974/, a költőnő a Tassók korában élt, csak a művészetnek akart élni, művészeti kör, ilyen típusú társaság volt az a közeg, ami megfelelt életfelfogásának. Ehhez képest első házassága csak kényszerházasság volt, hogy ezt elérje. A második már több volt, de végülis a férfi halálával végződött és őt magát is megölette, akit végképp elutasított, egy rablókkal cimboráló, erőszakos nemes úr /Orsini/, a tűrhetetlen belső  állapotokat hozó 16. századi Itáliában. Meg van említve a korábbi novella főszereplője is a regényben, Pietro Abano vagy Petrus Apone, /1250-1315/, erről a novelláról Louis Spohr, szinte elfeledett német zeneszerző /1784-1859/ emlékirata alapján írtam korábban. /Akkor nem tudtam jól jellemezni zenéjének hangvételét, stílusát/ tévesen említettem Gluckot az operáival kapcsolatban minden bizonnyal, bár semmit nem hallottam belőlük, nem játszották erre, se lemezen nem voltak hozzáférhetők/. Mozart nyomán indult, s leginkább Mendelssohnhoz hasonlítják, olykor Schuberthez is, és a már magyarra is részben lefordított Schumann-írások alapján, elismert, kiforrott mesternek tartották korában, az első hangzásra felismerhető, és idős korában még zenei újításokon dolgozott. Schumann a Földi és isteni szellem az emberi életben című, új szimfóniáját két zenekarra, varázslatosnak nevezi, a Weine der Töne /=A hangok megszentelése/ stílusának folytatása is: A programzene felé mehetett el. Spohr műveit az 1840-es években még rendszeresen játszották Lipcsében Schumann kritikái szerint /lipcsei Gewandhaus/. Operáiról megoszlottak és megoszlanak a vélemények. Ki szokták emelni újításait, de úgy vélik, Marschner, majd R.Wagner művészete /főleg/ kiszorította Spohr operáit a színpadról. A Faustot, a Jessondát és Az alkimistát szokták utóbb említeni. Maga Wagner Carl Maria von Webert tartotta géniusznak, Heinrich Marschnert tehetségesnek, Spohr operáit lényegében unalmasnak és semmitmondónak vélte és az Opera és dráma című kötetben nem is foglalkozott vele, bár a Jessondát maga is vezényelte. Ugyanakkor Spohr is az összművészet híve volt az operajátszásban, akár Wagner. Spohr ún. Historische Sinfonie /=Történeti szimfónia/ c. műve, amely különböző stílusokat idéz meg egyes tételeiben, /1841-es Schumann-kritika/, nem lehetett ok arra, hogy Spohr teljesen háttérbe kerüljön a koncerttermekben. /Magam nem tudok a zenei hangzás alapján véleményt alkotni, mert nem volt módom Spohr zenéket hallani./ Mindenesetre a Kasselbe leszerződés sem lehetett ennek oka Schumann éppen a zenei központokat sorolja fel egyik helyen, mint jó jelenségeket, közte van Kassel is Spohrral. /Robert Schumann: Válogatott írások. Fordította Hamburger Klára /Rózsavölgyi és társa, 2020/ - Visszatérve Ludwig Tieckhez, aki csak zenehallgató volt, s nem aktív zenész, pláne zeneszerző, már korábban említettem a magyarul megjelent Herman Hesse válogatást /2014/, amely a következő elbeszéléseket tartalmazza: A szőke Eckbert /1796/, A Rúna-hegy /1802/, A híres császár Abraham Tonelli élete /1796-1797/, A végítélet napja /vélhetően 1798/, Az élet fényűző bősége /1837/, mint címadó novella, Pietro Abano vagy Petrus Apone /1824/. A válogatás és  a Hermann Hesse által írt utószó nem ad teljes és kielégítő képet és jellemzést Ludwig Tieck munkásságáról, ahogy ezt korábban is írtam. Tiecket Heinrich Heine leértékelte A romantikus iskolában, Ricarda Huch a német romantikáról szólva szintén leértékelte a novella-korszakot, és még a romantikus korszakhoz is lehetne többet fűzni; Marianne Thalmann általam olvasott könyve Ludwig Tiecket az indulása alapján próbálta lejjebb értékelni, s pl. a drámatrilógiából az első kettőt említette /A csizmás kandúrt és a Felfordult /Fonákkal is fordítják/ világot, a Zerbino hercegről /Prinz Zerbino/ lényegében szinte szava sincs. Közelnézetből nagyon szellemes, újszerű Tieck-dráma, s mellesleg a célzásait is érteni kellene, mi van benne elrejtve, aminek megfejtésére magam -nem lévén még benne teljesen az akkori német irodalomban és történeti háttérben, s már nem is leszek benne, reménytelen- nem vállalkozhatom. Mindenesetre a költők kertjében ott van Christoph Martin Wieland /1733-1815/ is a Don Sylvio von Rosalva c. regényével, a kortársak közül. Egyébként Tieck mindig elutasította, hogy iskolát alapított volna, és a romantikus jelzővel is voltak gondjai, amit ráakasztottak, ti. a "romantika királya" csak idézőjelbe tehető Tieck saját felfogása szerint, s egyébként is értelmezésre szorul. Figyelemreméltó, hogy a kortársak is olykor kimerültek A csizmás kandúr /Der gestiefelte Kater/ és a Franz Sternbald vándorlásai /Franz Sternbalds Wanderungen/ emlegetésében, s többnyire Tieck valamiért töredékben maradt műveit emlegették, mint az utóbbit, miért nem fejezi be! /Ez volt később A lázadás a Cevennekben c. az 1700-as évek elején játszódó, a franciaországi kamizárdokról /a katolikus királyi hatalom ellen lázadó protestánsok/ szóló regénytöredékkel kapcsolatos reagálás is, és lényegében Hesse is ezt emelte ki, holott éppen a kevéssé jó alapelképzelésre épített műve volt Tiecknek, és talán ezért nem fejezte be. Mi mindent fejezett be és még miről szólt, mintha elsikkadt volna...Kétségtelen, nem volt goethei nagyság, de megkerülhetetlen író volt korában. Mikor a fiatal W.Hauff induláskor körülnézett a még élő írók között Németországban, a nagy Goethe után Ludwig Tiecket említette még, és F.de la Motte Fouquét, E.T.A.Hoffmann /meghalt 1822/ baráti köréből, mint lovagregényszerzőt, kevésbé értékelte. /J.von Eichendorff /1788-1857/ későromantikus éppen Fouquéhoz fordult indulásnál regényével. Tiecket a jénai kör, a két Schlegel segítette, induláskor, a berlini felvilágosodást képviselő kiadóval, Nicolai-jal való szakítása után. Egyébként Friedrich Hebbel /1813-1863/ is kikérte Tieck véleményét első műveiről, és Tieck, kissé megkésve, de alaposan átgondolt, magas színvonalon megfogalmazott választ adott  /Klaus Günzel dokumentumkötete alapján/ a kezdő, Tieck által tehetségesnek tartott írónak. Hebbel volt az, aki /ugyan névtelenül megjelent/ nekrológban, de kiemelte Tieck írói munkásságának értékeit, ha magát más nemzedéknek gondolta, íróként is. Goethe vélhetően nem mindent olvasott Tieck műveiből, sok mással is el volt foglalva, a Die Verlobung /Az eljegyzés/ /1822/ című novellát jól értékelte, Tieck első korszakából főleg a Szent Genovéva dráma Goethének történt felolvasásán csúfolódott a Schlegel-kör később /német népi szent volt, ahogy már írtam/. Megjegyezhető, hogy Goethe a Zerbino herceget csak úgy adta volna elő  Weimarban, ha Tieck a drámából a vidéki vonalat hagyja meg, a fejedelmi rezidenciára vonatkozót elhagyja, de ebbe Tieck nem ment bele. Nyilván Weimar nem volt azonos a Prinz Zerbino-ban bemutatott udvarral. Inkább hajdani porosz módszerekre emlékeztetett Zerbino herceg és kísérője, Nestor, "jó állampolgárrá nevelése" a pincében, majd a vizsgáztatás... Tieck novellakorszakához visszatérve, az általam olvasottakból a főbbeket tematikailag röviden ismertetem, a teljesség igénye nélkül. Három nagyobb csoportot különböztetek meg.

1. Ludwig Tieck személyes felfogásához, életéhez és pályafutásához köthető novellák.

-Zenei fájdalmak és örömek /Musikalische Leiden und Freuden/ /1822/ - A cím E.T.A.Hoffmann Seltsame Leiden eines Theaterdirektors /=Egy színházigazgató különös szenvedései/ /1818/ című párbeszédes írását idézi, a Hoffmannétól teljesen eltérő tartalommal és történettel, mindössze a karmester személye emlékeztet benne Hoffmannra. Visszaemlékezés Tieck sikertelen fiatalkori hegedülni tanulására, a hegedülésről le is tett végleg, hogy egyetemre ment. /Kötélverőmester fia volt egyébként, hárman voltak testvérek, öccse, Friedrich jó nevű szobrász lett, húga, Sophie is megpróbált írni, Tieck ki is adta húga írásait./ A zenei novellában a továbbiakban Tiecket a Laikus jeleníti meg, az elbeszélés egy csodálatos énekhang megtalálásának története /egy szegény muzsikus lányának a hangja/. A kor zenei körképét is adja, az olasz operajátszás is képviselve van benne egy házaspárral, és persze tréfás-komolyan felvetve az olasz és német zene viszonya. A német zene nagyjai Bach, Händel,  Mozart, Haydn művészete, Gluck nagy, nemes  stílusa, Beethoven zsenije is szóbakerül, bár a Laikus szerint nem teljesen jók Beethoven megoldásai. Weber A bűvös vadász című operáját is értékelik, a karmester zseniálisnak tartja zeneileg, ugyanakkor a társaság a Mozart-féle Don Juannal összevetve kifogásokat is fogalmaz meg. Sokan az operajátszásban Rossini hívei. Szóbajön az olasz és német stílus különbsége és több olasz zeneszerzőt is említenek értékelésként. /Spohr nem kerül szóba, Faustját Prágában mutatták be 1816-ban, Hoffmann Undinéjével egy évben /utóbbit Berlinben/, ahol a beszélgetést is feltételezhetjük, bár Tieck már Drezdába költözött, mikor a novellát írta.

A holdkóros /Der Mondsüchtige/ című novella a romantika "holdsütötte éjszakáját"  az ifjúság életkorához köti, a nagybácsi bölcsen és megértően levelezik erről unokaöccsével, A "holdsütötte éjszakát" főleg J.Eichendorff költészetével kapcsolatban szokták emlegetni, aki a "régi" Tieck híve volt, saját szavai szerint.

-Egy nyári utazás /Eine Sommerreise/ /1833/ - Tieck visszaemlékezése ifjúkori barátaival tett hajdani utazására - Heinrich Wackenroderre is-, és jellemzi a köztük levő felfogásbeli különbségeket. /az 1790-es évekbeli utazásról volt szó. A Wackenroder-barátság csak egy állomás volt Tieck útkeresésben. /Wackenroder 1798-ban meghalt./

- A régi könyv és utazás vaktában /Das alte Buch und die Reise ins Blaue hinein/ /1834/ - Talán az egyik legfontosabb Tieck-novella a szerző szemlélete szempontjából, bár talányos is ugyanebből a szempontból. Beskow, az író, továbbír egy könyvtöredéket, ebből kerekedik ki egy formabontó elbeszélés az újabb és a régi világról, a szépség álmáról, a világban levő rosszról, az irodalom, a kézirat jelentőségéről, a politikai és gazdasági verseny /kisvárosi vajkészítési verseny/ lehetőségéről, a lovagvilág álmáról és a lovagi költészet értékéről /Strassburgi Gottfried Trisztánja/, a vadászatról. /Az egyes motívumok Tieck korábbi, romantikus korszakából mintegy újraértékelésre kerülnek. /Franz Sternbald álma, a Prinz Zerbino-ban a Vadász mint prológus, kórus, epilógus./ A szénégető cigánycsalád epizód összevethető Az elfek /Die Elfen, 1811/, a dán Andersen által nagyra értékelt, elbeszélés ill. a novellakorszak Die Klausenburg /1836/ -nem Kolozsvárról van szó- c. mű cigánymotívumával.

2. Történeti tárgyú novellák:

A boszorkányszombat /Der Hexen-Sabbath/ /1831/ emelhető ki. Az 1459-es Arras városbeli boszorkányper regényes felidézése, a fanatikus karrierista püspök, a világias, de a perben gyáván a püspökkel tartó esperes, a művészetpártoló Catharina asszony, mint a per fővádlottja, s társasága kiváló rajzával, megdöbbentő részletekkel, így Labitte festő alakjával, akinek képe döntő szerepet játszott a per elindításában, a manufaktura munkások is  feltűnnek, városi polgárok, köztük a házát mások számára megnyitó, "felvilágosult" nagypolgár, aki menti magát, lányát a per láttán. A nemesi származású fiatalember, akit Catharina következetesen elutasít, nagyon őszinte és szenvedélyes vallomással a történet elején, megússza; a nemességet képviselő királyi hatalom kiegyezik az egyházzal és csak Catharina asszony és szűkebb köre meg néhány társadalom peremére szorult kerül máglyára. Az esperesnek, az egyház neveltjének sajátos felfedezése -anyja is a máglyán végezte- sajátos grimasz a végén.

A visszatérő görög császár /Der wiederkehrende griechishe Kaiser /1831/ - A kereszteshadjáratok korát idézi és a Latin Császárság létrejöttéhez kapcsolódik, Konstantinápoly elfoglalásával a keresztesek által. I.Balduin latin /bizánci=görög/ császár, Flandria grófja, 1204-1205-ben volt császár, vesztes csata folytán bolgár fogságba esett. A húsz év után Flandriában feltűnő ál-Balduin megjelenése a történet kiindulópontja Tieck elbeszélésében. Ki, hogyan reagálja le az ottani udvarban az ál-Balduin megjelenését, ahol az igazi Balduin hajadon lánya ül a trónon. Végül az ismeretlen kilétű, az udvarban nevelt fiatalember, a trónon ülő lány titkos szerelmese, segítségével a francia király, -IX.Lajos lenne-, deríti ki az igazságot. Az ál-Balduin az erdőben álremeteként élő, rablókkal cimboráló gazember volt. Azon bukik meg, hogy nem ismeri, pedig ismernie kellene, ha tényleg ő volna Balduin. a fiatalember titkát.

A Camoens-regény, A költő halála /Der Tod des Dichters/ nem tartozik Tieck legjobb művei közé, ha érdekes is a témaválasztás: a portugál nép nemzeti eposzát megíró nagy költő sorsáról van benne szó, s a könnyelmű fiatal Sebestyén király hadjáratáról, ami Portugália függetlenségének elvesztésével fenyeget. A nemzeti eposz, A lusiadák, erőt adhat a jövőhöz.

3. Sajátos korproblematikával jellemezhető novellák.

-A titokzatos ember /Der Geheimnisvolle/ /1821/ a németországi francia megszállás, a napoleoni háborúk idején játszódik, egy Napoleon-ellenes röpiratot terjesztő fiatalember majdnem halállal fizet vigyázatlanságáért, hogy még egy francia tisztet is beszervezne, a rokonság hiába próbálja menteni /ha nem ismeri is a címerüket/, végül egy ismeretlen francia, akinek segítettek a fiatalember útiokmányai, mikor öröksége ügyében Németországba jött, menti meg közbenjárásával a fiatalembert a kivégzéstől, ő a titokzatos ember... Az utak állapota is belejátszik a történésekbe, a kocsi tengelytörése stb. A művelt körök jól értenek francia nyelven, e szempontból a megértésnek nincs akadálya.

- A festmények /Die Gemälde/ /1821/ - A festményeket gyűjtő apa után a házban maradt könnyelmű fia és a részeges, de a régi képeket tehetségesen másoló festő sajátos felfogásával a festmények másolásáról, a galériatulajdonos és lánya, és a titokzatos idegen /egy német tartomány uralkodója tulajdonképp/ a történet szereplői. A fiú már jó útra térne, pályázna a lány kezére, de szüksége volna apja legértékesebb képeire, amiket nem talált addig. A festő búcsútivornyája után, a szétvert berendezést nézegetve, esik rá a fiú tekintete a festmények rejtekhelyére...

- A társaság vidéken /Die Gesellschaft auf dem Lande/ /1824/ A hagyományos gondolkodású copfos földesura és copfos intézője, aki állítólagos hőstetteit meséli II.Nagy Frigyes háborúiban, ahol, mint kiderítik, nem is volt ott, az újító gazdálkodásra törekvő vő, aki igyekszik megérteni a birkák gondolkodását is, de valahogy mégsem ér el eredményt a gazdálkodásban, a ház már önállóbb gondolkodású lánya, a lány kezére pályázó fiatalember és festő barátja, akik a kastélyba költöznek, a főbb szereplők. A festő sajátos képe megfordítja az apa álláspontját, és minden jól végződik. Az intéző belehal copfjának levágásába és az igazság kiderülésébe...Az önbecsapás segítette jó útra, furcsa módon, kezdte elhinni saját meséit... /Az önbecsapás gondolata korábban William Lovell történetében /1794-1796/: az átlagélet és életművészet viszonya, a többiek fölé emelkedés hitével gazemberré válás.../

-Az öreg a hegyről /Der Alte vom Berge/ /1828/ - Tieck novellája a gyáripar, megjelenéséről, természetpusztító hatásáról, egy sajátos alkatú gyárossal és emberi kapcsolatokkal a középpontban. - Bizonyos fokig talán a romantikus korszaka Der Pokal /A serleg/ című elbeszélésével állítható párhuzamba.

- A viziember /Der Wassermensch/ /1834/ - Egy szinte teljesen párbeszédre épülő novella. A beszélgetők megidézik Goethe és Schiller verseit a téma kapcsán, két viziember-történet is van a műben, Tieck azt példázza, hogy a számára idegen közegben a viziember elfelejti korábbi tudását, már nem képes az emberi társadalomba visszailleszkedni. A novella egyben vita az ifjú németekkel is, akik erősen támadták Tiecket, pl.H.Laube, lényegében Tiecktől aktuálpolitikai állásfoglalást, ilyen irányú műveket várhattak. Nem tartották Tiecket igazán nemzetinek, csak "magánember", nem kerülhet a német írók nemzeti pantheonjába, a néppel nincs jó kapcsolata. Később a nácik is elutasították Tiecket, mert nem fejezi ki a német "néplelket". A viziember végén a háziasszony és lánya végszava igazi grimasz a téma egészéhez képest: ők a jól végződő történeteket olvassák szívesen...

Tieck úgy volt német író, hogy európai is volt, ezt témaválasztásai világosan mutatják, különösen novellakorszakában. Novelláiban a véletlennek -lehet jó is rossz is- sajátos szerepe van, a novella vége rendszerint csattanó, grimasz, ahogy azt az irodalomtörténészek is /Klaus Günzel/ megfogalmazták. Olykor a mellékszereplő válik mintegy főszereplővé, döntheti el a történet kimenetelét. Mindenki főszereplő a saját életében, de egyben epizódszereplő is másokhoz képest, a társadalom és a történelem összefüggésében, a szükségszerű és véletlen sajátos viszonyában, és szerepe lehet a helyzetek megoldásában. Tieck nagy jelentőséget tulajdonított Shakespeare-nek, főleg tőle olvasott fel Drezdában a novellakorszakában, és dolgozott is német nyelvű teljes kiadásán. Shakespeare-novellái 1828/29: Dichterleben I-II. /Költőélet I-II./ - Természetesen további Tieck-novellákról is lehetne szólni: A csodavágyók /Die Wundersüchtigen/ /1829/ egy törvénytelen születésű, előkelő apja miatt jó nevelést kapott, fiatalember sajátos kitörési kísérlete: "csodát" akar tenni fizikai kísérleteket, hipnotikus módszereket bevetve, a szabadkőművesség jegyében, de a katolikus egyházat is maga mögött véli, utóbbi végül kihátrál mögüle és tönkremegy, belepusztul. A csodákban nem hívő, józaneszűek megmenekülnek praktikáitól. - A polgár és nemes viszonyát pedzegeti Az ősök próbája /Die Ahnenprobe/ /1832/. Tieck romantikus korszakából A rátótiak emlékezetes történeti krónikája /Denkwürdige Geschichtschronik der Schildbürger, 1796/ vethető talán velük össze. Másik sajátos házassági története A tudós /Der Gelehrte/ című /1827/ novella. Összevethető a fiatalkori Die gelehrte Gesellschaft /A tudós társaság/ című elbeszéléssel. - Ez még a Nicolai-féle Strucctollak /Straussfedern/  sorozatban jelent meg /1795-1798/. Az Erdei magány /Waldeinsamkeit/ /1840/ az erdei élmény, mint természetélmény sajátos paródiája, a szerelmi bánatában lerészegedett fiatalember elzárásáról az erdei házikóba, önkényesen megfosztva szabadságától, ahonnan saját erejéből és üggyel-bajjal szabadul. Egymásra találnak szerelmével, az őt önkényesen elzáró nemesúr elsétál...A novella végén felcsendülő egyszerű dalocska ezért is hangzik különösen. Nemzedéki különbség lenne csak? Megtörténhetett valamikor, az 1825 és 1830 közti időkben...  A szőke Eckbert c. Tieck-elbeszélés erdei magányával lehetne összevetni az 1840-es elbeszélést: A fantasztikus-titokzatos, látomásszerű, belső megérzésekre alapozó és belső látomásokra épülő szépség és borzalom világát idéző, jórészt múlt felé forduló elbeszélések ideje elmúlt. Az idill és a borzalom szembeállításának lehetősége. Az idill korábban is csak a fantáziavilágába volt szinte száműzve, a művész képzelőereje és a realitás viszonylatában. A politikai események alakulása a társadalom felfogását, várakozását, lehetőségeit átalakították. Más felfogású társadalom, kor, más, reális megközelítéseket követel az írótól, a korábbi átértékelésére van szükség. Ezt fejezi ki Tieck novella-korszaka. Mindig fel kell tenni a kérdést, ki és mi hol tart, kinek és hogyan lehet írni. Ezt a kérdést ma is fel kell tenni az íróknak, költőknek...Felteszik-e mindig, nem vagyok róla meggyőződve! Ma az új hősiesség és tragikum lehetőségét a fogyasztói társadalom falainak áttörési kísérletei adnák. A technika és tudomány embert meghaladó, emberellenessé váló tendenciái és az új kiszolgáltatottság is téma kell legyen! Világosság és közérthetőség! Sokakat kell megszólítani. 

A fiatalember korábbi olvasmánya a németek Perzsia iránti érdeklődéséhez kötődött. A hajdani perzsa felfogás szerint a jó és rossz küzdelme érvényesül a világban /Willibald Alexisnél is megtaláltam a visszhangját a Ruhe ist die erste Bürgerpflicht /=A nyugalom az első polgári kötelesség/ második könyvében /Buch/, a követségi tanácsos véleményében. /A nagyszabású regényt a napoleoni háborúk korából még nem sikerült végigolvasnom./

Ludwig Tieck felkészültségére jellemző A novella kialakulásáról című írása /Kultusz és áldozat. A német esszé klasszikusai. /1981/ 151-161.o. - Romantikus korszakában K.W.F. Solger német filozófussal állt kapcsolatban, levelezésben. Solger /1780-1819/ Erwin.Vier Gespräche über das Schöne und die Kunst=Négy beszélgetés a Szépről és a művészetről/ című művét a Tieckkel folytatott eszmecserével is kapcsolatba hozzák. Solgerről: Németh G.Béla Az egyensúly elvesztése. A német romantika. 61-63.o.

2023. IV. 25-V.3.