A kamupártok jelenségét /utóbb, 2017. szept.29-én a Magyar Nemzetben 222 ún. kamupártról írtak és még 177 vár bejegyzésre/ nem lehet nézetem szerint kézlegyintéssel elintézni, mert nemcsak az anyagiakról van itt szó. Ehhez a szám túl nagy. Itt az ország jó részének, a vidéknek a tragédiájáról van szó, a társadalom jelentős részének magáramaradásáról, a perspektivátlanságról, a holt vidékké válás fenyegetésétől való félelemről, az ez elleni próbálkozásokról: hírt adnak magukról egyes társadalmi csoportok és erre az ellenzéknek oda kellene figyelnie! A fővárosi értelmiségi körök egy része újra beleszólt az MSZP politikájába és a részben az MSZP-ről leszakadt, részben más, új kis pártok lehetőségeibe Botka László megtámogatásával és ez láthatóan most sem bizonyult túl szerencsésnek /természetesen, az MSZP saját döntéséről is szó volna/ akár a 2013-2014-es kampány idején, amikor megpróbálták Bajnai Gordonnal szemben Mesterházy Attilát előtérbe tolni és miniszterelnök jelöltként megtámogatni. Újra kiábrándultan nézhetik a választópolgárok az orbáni rendszer esetleges leváltására törekvő demokratikus pártok egymással szembeni politikáját és más próbálkozásait, lesz-e egyáltalán összefogás és hogyan? Sajnos, az újabb fejlemények /Magyar Progresszió Mozgalom/ azt a képzetet erősítik az emberben, hogy újra benne van a hajdani elég szerencsétlen ellentét a politikai felállásban, ami az MSZP és az SZDSZ közötti különbséget jellemezte és elég vitatható koalíciót eredményezett. Az elsősorban a nyugati gazdasági és politikai körökkel való összefonódásra építő /főleg a nagyipari és pénztőkére/ és a piaci tömegkultúrát propagáló liberális SZDSZ igyekezett az alapvetően baloldali értékeket is képviselő MSZP-t a saját irányába terelni, és mintha ma egyes neoliberális gazdaság- és pénzügypolitikát szükségesnek tartó körök hasonló módon próbálkoznának az MSZP politikai befolyásolásával, holott a csak verseny- és piacközpontúság nem válhat be ott, ahol gazdaságilag megközelítőleg sem egyformán fejlett országokról van szó. /Ez ma az újonnan felvetett, az euro bevezetésének problémája is, ahogy ezt Róna Péter kifejtette./ Az MSZP-SZDSZ kormány annak idején nyilvánvalóan meglehetősen csúfosan meghátrált a FIDESZ és más szélsőjobboldali körök erőszakos államcsíny kísérlete idején /TV székház ostroma, Kossuth téri események/, és tulajdonképpen még a főváros megvédésére sem volt kellő karhatalom a kezükben a "jogállam" megvédésére. Különösebb harciasság nélkül hátráltak meg, mintha igazat adnának félig-meddig a FIDESZ-nek és híveinek. Az Orbán Viktor vezette FIDESZ felfogása nem lehetett titok az MSZP és SZDSZ számára, a történtek és nyilvánvaló kijelentéseik során akkortájt és azóta sem. Sajátos mentegetőzést olvastam a minap a Népszavában a Király Zoltánnal készült interjúban, amiben azt bizonygatta, hogy ő és a hasonlóan gondolkodók nem voltak Kádár birkái, ha még a FIDESZ politikusaival jó viszonyban voltak is, és hajdan ilyen-olyan intézkedéseket hoztak a rendszerváltás jó iránya érdekében. Valóban megtéveszthetett egyeseket a FIDESZ, tényleg erről volt-e szó? Nyilvánvalók voltak mindig e párt módszerei, mentalitása. Visszatérve az ún. kamupártokra, már 2014-ben megértük, hogy a parlamenti választás során szinte lepedőnyi pártra voksolhattunk, persze, ki nevetett utoljára, nem kérdés. A szavazólap innovatív módon leporello formát öltött. Mozart operájából tudjuk, hogy Don Giovanni /Don Juan/ végzete láttán Leporello, Don Giovanni /Don Juan/ hű szolgája, aki számon tartotta ura hódításait a különböző rendű-ragú hölgyek körében, és felsorolásával igyekezett meggyőzni a csalódott, de sajátos módon bosszúra törekvő Elvirát, hogy az esélye nem túl nagy, adta a leporello műfajának nevét. Úgy látszik, ez az innovatív szavazólapforma 2018-ban is bejöhet: Éljen Leporello! Megint előjönne az a fránya népies-urbánus ellentét, az ún. közvéleményformáló fővárosi értelmiségi törekvések ellenére? /Ha már Mozart, ma egyesek úgy akarják Mozart zenéjét népszerűsíteni, hogy a színes kis hír szerint, a Figaro házasságát átírták  Figaro 2:1-re, nyilván sportosan /vö. "eszménk" a SPORT!/, a tanulóifjúság számára, előadandó az Erkel Színházban. Lehet, hogy  Hábetler András énekest és rendezőt kötelezi neve irodalmi imázsa? Ugyan nem hinném, hogy erről volna szó, de mégis felidézem, hogy annak idején a gimnáziumban kötelező olvasmány volt számomra is Fejes Endre akkor jelentősnek számító Rozsdatemető című regénye éppen Hátbetlerékról. A hagyományőrzés nálunk elég sajátos innoválással van összekötve a művészi életben: a Népszava adott hírt az új Bánk bán rendezésről /Vidnyánszky Attila rendezése a Nemzeti Színházban/. Eltekintve a sajátos kísérőzene-összeállításról, ami mintha a Mohácsi testvérek A csillagos ég című darabjának előadásával /Radnóti Színház/ vitatkozott volna, ott ugyanis az összzene elég sajátos formát öltött, ki-ki azt ütögette és azzal, ami éppen a keze ügyében volt a színpadon levők csoportjában /vö. kamupártok/. Sajátos a végén a Bánk bánt és a királyt összezáró kalitka is: mi is a szimbolikus befejezés mélyebb értelme? Nyilván hiányzik a királynak és Bánk bánnak a "tér", és alighanem nem is kell folytatni az értelmezést... Ezúttal nem Petőfi Sándor egyik, az új politikai kor szellemében annak idején megfogalmazott verse értelmében:"Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek az emberiségért valamit! Ne hamvadjon ki haszon nélkül e Nemes láng, mely úgy hevít." Valóban rá kellene újra találni a jelenkor problémáinak értelmes és konszenzusos megoldásaira. De ehhez nálunk hangsúlyozottan oda kell figyelni az egyes térségek és társadalmi csoportok helyzetére és elvárásaira is: Mit jelenthet itt és most az előrelépés?

2017.szept.30.