A baloldalnak nyilvánvalóvá kell tennie, hogy a munkamegosztás sokfélesége, az ehhez kapcsolódó társadalmi alá- és fölérendeltség nem kerülhető meg, szükségszerű. Az egyének mindig is és ma is különböző adottságokkal születnek és boldogulásukat ez szükségképpen befolyásolja, és egyénileg ösztönözheti is. Az életmód, a tevékenység szabad megválasztását jó esetben össze lehet egyeztetni az egyén személyes boldogulásával. Az arányokat, a tendenciákat kell jó irányban eltolni. Egy bizonyos szinten élhető élethez mindenkinek el kellene jutnia, lehetőleg a számára élhető élethez, ami az egyéni adottságokkal összhangban van, vagy legalább egy jó kompromisszumhoz. A gondot mindig az okozza, hogy a jó egyensúlyokat és egyben a szabadabb választás lehetőségét nehéz megtalálni illetve kialakítani. A gazdaságnak, a piacnak van egy szabad mozgása, különben működésképtelen lenne, másfelől az egész működtetése szempontjából mégiscsak erre lehet építeni, főleg az adórendszer és más szabályzók és megfontolások, intézmények révén, az egész társadalom megélhetése szempontjából. Tehát a baloldalnak főleg az lehet a feladata és célja, hogy a jó arányokra, viszonylagos egyensúlyokra figyeljen. Lehetőleg ne menjen el a megélhetés kényszere, a "kényszermunka" felé, akár átvitt értelemben. Teljesen elhibázott volna ugyanakkor valami túlzott vagyoni, jövedelmi egyenlősdi követelése, másfelől viszont az emberi adottságok különbözőségét és ezek fontosságát is jobban figyelembe kellene venni. Az egyének gondolkodásában nem elhanyagolható, hogy ez milyen kulturális értékrendre épül, mert ettől függ, hogy önmagukat hova helyezik a társadalmon belül, viszont ez is az egyéni különbözőségekhez képest szokott az egyén fejében kialakulni. Igen nagy probléma, ha az egyén nem képes egy bizonyos kulturális szintre eljutni, hogy nagyjában-egészében reálisan lássa lehetőségeit, és ha nem képes a társadalom jelentős része a kultúra értékeire építve, valami jó kompromisszum irányába gondolkodni. Az internet lehetőségei csak lehetőségek háttértudás nélkül, és visszájára sülhetnek el. /Persze, a politika is visszaélhet vele./ A média sokfélesége is csak látszatszabadság, ha nem éppen bizonyos szellemi értékek /végső soron az emberi jó értelemben vett felfogása/ jegyében működik. Ahol felmerül a manipuláció lehetősége és gyakorlata, ott már csak a szabadság látszata marad /és persze hangsúlyossá válik ennek kapcsán a felelősség kérdése/. Az értelmiségnek világossá kell tennie, miben áll az emberi jó értelemben vett határa /az ember összetettségét is figyelembe véve/, és a baloldal is csak erre alapozva tűzhet ki célokat. A 20. században a politikai, társadalmi fogalmakat, sőt a szellemi és kulturális élet fogalmait is a szélsőjobb és /részben/ a szélsőbal rendszerek felfogása és gyakorlata oly annyira eltorzította itt Európában, hogy a közép-kelet európai térségen belül nálunk, úgy látszik, még mindig nem sikerült a fogalmakat teljesen tisztázni /fejlettebb országokban ennek megítélését és helyzetét az ottani értelmiség világíthatja meg elsősorban/. Ha az ismétlődő gazdasági válságok, az eladósodás, a túlzott vagyoni- és jövedelmi különbségek, a migráció nyomán megkérdőjeleződnek bizonyos értékek, úgy ezek védelme feltétlenül szükséges céllé válik. Másfelől teljesen nyilvánvaló, hogy csak az emberre vonatkozó alapvető filozófiai és jogi felfogással és ezzel összhangban álló politikai-jogi megoldásokkal lehet elsősorban kézben tartani a világkapitalizmus és világpiac egyensúlytalanságaiból adódó jelenségeket, és nem elhanyagolható, hogy milyen jellegű kultúrán /civilizációs értékeken/ belül, milyen kulturális szinten gondolkodnak a politikusok /és persze, a társadalmak többsége/. Bár úgy tűnik, hogy ma valójában a világkapitalizmus működéséből adódó gazdasági-társadalmi egyenlőtlenségek a meghatározók, de egyáltalán nem elhanyagolható, hogy milyen csatornákon és egyéb más módokon mi és hogyan jut el az egyénekhez az egyes társadalmakon belül. Miközben az internetnek, médiának valóban vannak lehetőségei jó értelemben, úgy tűnik, a visszaélések, a manipuláció hatása végzetes is lehet. Ezt az adott ország politikai elitje is kihasználhatja vagy védekezésre is kényszerülhet ellene. A hazai értelmiségnek /talán nem csak a hazainak/ az ún. tömegkultúra kérdésével kellene behatóbban szembenéznie, ugyanis teljesen nyilvánvaló az úttévesztés ezen a téren. Képtelenség egyenlőségjelet tenni vagy akár csak sugallni ott, ahol nem tehető egyenlőségjel.Képtelenség olyan abszurd ötleteteket dicsérni például, ami már éppen az ellenkezőjét sugallja annak, amiről korábban megalkotott mű szólna. Éppen hogy arra volna szükség. hogy újra építsünk korábbi törekvésekre, olyan szellemi alkotásokra, melyek létrehozásakor még nem torzultak el annyira a fogalmak, mint a 20.század szélsőséges felfogásaiban, olykor máig tartó hatással. Persze, mindig volt különbség ez emberről filozófiai síkon megfogalmazottak, az erre épülő jogelvek, jogrendszerben és politikában érvényesülő gyakorlat, valamint a szélesebb társadalmi valóság között. Az ún. tömegkultúra jelenségével való szembenézést a mostani migrációs probléma égetően aktuálissá teszi. Úgy vélem, hogy nagy fontossága lenne a múltbeli szellemi útkereséseket, egy-egy kiemelkedő /valóban pozitív/ személyiség szellemi életrajzát hangsúlyosan felidézni. /Ezt a törekvést látom Rüdiger Safranski jórészt magyarra is lefordított műveiben is./ Egy ilyen típusú múltidézésnek a korábbinál életszerűbben nálunk is fontossága volna. A baloldalnak ismét a jó értelemben vett művelődés, kultúra fontosságára kellene felhívni a figyelmet, de az értékek jegyében. /Képtelenségnek tűnik számomra, ha valami, harsány, modernnek nevezett zenét bömböltetnek egy politikai gyűlésen kedvcsinálónak, én ezt hallva, egyszerűen otthagyom az egészet, vagy már el sem megyek legközelebb, mert komolytalan.../ egyáltalában véve a modernnek nevezett zene térnyerése szerintem egy elég vitatható "lázadás"-ra megy vissza jórészt, ez külsőséges "lázadás" volt elsősorban, ami szerintem elég értelmetlen, csak jól körvonalazott célokért, értékekért érdemes és lehet küzdeni, és ezekhez képest kell megválasztani azt, ami külsőleg, szimbolikusan is kifejezi ezeket, mégpedig egy adott -hazai, illetve európai- kulturális értékrenden belül gondolkozva.
Kétségtelen, hogy egy-egy jelszószerűen és programpontokban megfogalmazott politikai elképzelés és cél mindig csak fő irányként szokott megvalósulni, ha sikerül is győzelemre vinni, de a fontos kritikus hangok és esetleges kiábrándulás ellenére, lehet és van is jó hozadéka jó céloknak, törekvéseknek. /Ugyanakkor lehetnek megtévesztő, hazug jelszavak mögé rejtett, elfogadhatatlan politikai törekvések is jelen, illúzióvesztettekre egzisztenciális félelmekre építve, de erre idejében fel kell tudni figyelni, hogy ne kerekedhessenek felül./ Mindnyájan cselekvői is vagyunk saját történelmünknek ilyen-olyan mértékben, nemcsak elszenvedői, pláne, ha olyan társadalmi helyzetben vagyunk, hogy valós lehetőséget látunk a cselekvésre, akárcsak hogy szót emeljünk valamiért. A politikai elithez tartozók éppen nem bújhatnak amögé, hogy csak "történnek velük a dolgok", pláne a kormányzat bármely tagja, mert a politikusi hivatással járó nagyobb felelősséget fel kell vállalniuk. A politikai hivatás kellő tudást, felkészültséget, látókört és egyéb személyes kvalitásokat is kíván pl. tárgyalóképességet, ami világos gondokozást és fogalmakat feltételez, jó értelemben vett kompromisszumkészséget is. /A politikai hivatás nem fogható fel "szakma"-ként, pláne házi, családi "barkácsolás"-ként nem gyakorolható, ahogy a fűnyíróelv alkalmazása is különbözik a kerti fűnyírástól/. Egy szakmát lehet, sőt kell is jól tudni és gyakorolni, de egy állampolgárnak azért ennél többet is kell tudnia, alapvető tájékozottságra is szüksége van a tágabb környezetében is, sőt véleményt kell formálnia a "világ" dolgairól, és ebből a szempontból nem mindegy, milyen műveltségre tett szert a szakmai tudáson túl /a teljesebb élethez is hozzátartozik ilyesmi/. A hajdani munkáspártok törekvései között kiemelt helye volt a tudás, műveltség megszerzésének is, és ez az államszocializmusban is érvényesült, kétségkívül változó formában és értelmezésben.
Ha a "korszellem"-re kérdezünk rá ma /ez európai megközelítésben értendő/, akkor ez nem lehet azonos a káosz érzésével, a kísérletezéssel,a kivárással, hanem a humanizmus jegyében történő útkeresésről lehet csak szó. Nézetem szerint az európai polgári forradalmakat előkészítő, kísérő és követő szellemi útkeresésekhez lehet csak visszanyúlni, amikor még az a fajta torzulás nem következett be, ami a 20. századi szélsőjobbot és részben a szélsőbalt alátámasztó felfogást jellemezte. Bizonyára a fenti, humanista útkeresés is jelen van manapság, de hangsúlyosabbá kellene tenni. Tévedésnek tartom, hogy túl nagy hangsúlyt kap itthon olykor a "művészvilág" egy-egy képviselőjének életfelfogása, pláne ha ezt keverik /egy síkra teszik/ a szórakoztatóipar képviselőinek ilyen-olyan megnyilvánulásaival és érdekérvényesítésével. Elég problematikus számomra, mit "tálalnak" és hogyan olykor valamely napilap /olykor hetilap/ kultúrrovatában, mégha /pénz hiányában/ erről csak esetleges benyomásaim vannak is. Nem szükségszerű ugyanis bemenni /baloldalnak vagy a liberális oldalnak sem/ abba a zsákutcába, amit egyfelől egy felszínes szórakoztatóipar nyomása, másfelől a szubkultúra jelensége eredményezett. Sajnálatos volna, ha már nem lehetne csak az értékes alkotásokra és törekvésekre figyelni, amelyek elkerülik az ebből adódó buktatókat. Nem ártana eltöprengeni a politikai populizmus és a tömegkultúra összefüggésein, mert nézetem szerint léteznek ilyenek.
2015.szeptember 20.
