Richard Wagner A nibelung gyűrűje zenedrámája végén az Alberich átkával sújtott aranygyűrű visszajut a rajnai sellőkhöz, a máglyatűz által az átoktól megtisztulva, és tűz hamvasztja el az istenek világát is a Walhallban. Alberich és fia, Hagen bosszúterve lényegében kudarcot vall. A világ megmenekül a gyűrű gonosz "varázslatától", megnyílik a lehetősége egy jó-rossz emberi világnak, amelynek rendjét kizárólag az ember alakítja és őrzi. Rajta áll, milyen értékeket tart fontosnak. /A természet "varázsa" még megőrizhető lenne az ember számára./ Wotan hatalma a dolgok tudásán, a szerződések betartásán, a világ rendjének és az élet értékeinek megőrzésén alapult. Vitathatatlan érték volt számára a szerelem és az új keresésére is nyitott volt.
Alberich világában nincs szerelem /megátkozza/, csak erőszak,nincs örömteli alkotótevékenység, csak "zeneietlen" robot, kényszermunka, a "ködsisakos" erőszak, az alattomos cselszövés, akár a gyilkosság is eszköztárába tartozik. A gyűrű átkáról Alberichnek /majd fiának, Hagennek/, illetve az isteneknek van tudomásuk Loget is persze, beleértve.
Lehetséges-e emberi szabadság, örömteli alkotómunka, valódi érzéseken nyugvó szerelem, barátság, egyáltalán értelmes élet egy olyan világban, amely nem ismeri fel egy mindenre képes gyilkos hatalomra törés veszélyét, nem tudja ezt kivédeni, nincs tisztában azzal, hogy áldozatul eshet ennek. Alberich, mint a maga korlátait nem ismerő, ismeretében pedig iriggyé és gyűlölködővé és bosszúállóvá váló torz lény hatalomra törése hozza, hozhatja a legnagyobb, sőt végső veszélyt a világra. A világban előjövő sötét erő, gonoszság forrása itt rejlik. Az elátkozott gyűrű titkának nemtudása vezetett Siegfried halálához, tette lehetővé Hagen aljas cselét és bosszúját. Ezt, az apja, Alberich sugallta bosszút tüntette fel úgy Hagen, mintha meg nem engedhető árulást, hitszegést kellett volna megtorolnia. Csak a dolgok tudása, ismerete ad lehetőséget a minden aljas eszközt a hatalomért bevető, gyűlölködő nibelung /és fia/ ellen. Wotan gondolata, hogy Alberich átkától egy "szabad" /nemtudó/, természetes érzések, gondolatok vezette hős szabadíthatja meg a világot, nem vált valóra. Siegfried megrázó halála, Brünnhilde felismerése, "tudása" és áldozata vezetett el ide.
Ismételten rá kell tehát kérdeznünk az emberre és a világra, mert csak gondolkodó, a dolgokat tudó, felelősen élő ember mentheti meg az emberi világot.
Ami Wagner zenéjének "varázslatát" illeti: Wagner hőseinek és hősnőinek sorsa teljes összhangban a csodálatosan megkomponált zenével átélhetővé teszik, hogy van, lehetséges, önmagán túl mutató,magasabb síkra felemelkedő egyéniség, élet, sors, és ennek szépségét, értékét, tragikumát, világát maradandó zenei élményként élhetjük meg. Wagner igazi közönsége a romantikus alkatú ember /személyiség/, aki szenved a csak a hasznosságra, a kicsinyes, szürke hétköznapiságra korlátozó emberi világban. Wagner zenéjében megélhet egy teljesen más, magasabb világot, amelyben felsőfokon fejeződik ki az emberi szépsége és tragikuma. Úgy vélem, éppen ezért, hogy nincs értelme "ellenwagneri" rendezésnek, a wagneri művek "korszerűtlenségét" bizonyítani kívánó rendezői ötleteknek, még ha a színpadtechnikai nehézségek igényelnek is áthidaló megoldásokat. Egy olyan világban,ahol szinte már csak a zenében /esetleg még a költészetben/ élhető meg a hétköznapiságon túlemelkedő igazi emberi,ahol már csak az ilyen /a "romantikus"/ zenében találhatja meg szinte az egyén önmagát, ott Richard Wagner műveinek mindenkor van jogosultsága, fontossága, és zeneművei tovább fognak élni és hatni.
2015. április 23.
