Ha az egyes társadalmi rétegekhez és csoportokhoz tartozók nem képesek valós érdekeiket felismerni és politikailag megfogalmazni, illuzórikusan megfogalmazott (vélt) érdekek mentén kerülnek szembe egymással (nem feltétlenül zsigeri indulatokról van szó). Ezzel magyarázhatók részben a mai, egyébként értelmezhetetlennek tűnő társadalmon belüli szembenállások. (A társadalmi "lét"-ből csak részben magyarázhatók.) A reális politikai és társadalmi tendenciákkal és jelenségekkel szembefordulás helyett vélt ellenségek mentén történő "érdekfelismerések" és ezekkel való leszámolásra törekvés, ami abból is fakadhat, hogy nem (voltak) világosak a politikai demokráciából adódó lehetőségek. Ez, persze, semmiféle "normális"-nak tekinthető politikai megoldáshoz nem vezethet. Nem nagyon lehet történelmi párhuzamokat találni sokszor (bár az egy családon belüli nyilas és kommunista pártokhoz csatlakozás, mint történelmi előzmény figyelemre méltó lehet, és ezzel összefüggésben szociális kérdések rasszista felfogásának lehetősége). A társadalom egyes rétegeinek és csoportjainak a tényleges és reálisan megvalósítható érdekei felismeréséhez és megfogalmazásához kell eljutniuk ilyen-olyan áljelszavakon alapuló szembenállások és- állítások helyett. Kérdés, hogy erre ma képes-e a társadalom jó része és vele együtt a politikai elit. Világos, hogy tiszta beszéd szükséges, a szavak nem arra valók, hogy elrejtsék gondolatainkat és szándékainkat (esetenként tetteinket). A tiszta beszédhez hozzátartozik a helyzet valós feltárása és elemzése, ahogy erre számos próbálkozás történt most már de még mindig nem elegendő, mert nem feltétlenül érthető az emberek számára, hogy miért illuzórikus, ahogyan érdekeiket esetenként megfogalmazzák. Sajnos, ehhez mindenképpen fel kell tenni a kérdést, hogy a rendszerváltás (1989-1990) az egyetlen lehetséges módon történt-e és az akkor (és azóta) az esetleg "kényszerhelyzet"-ből adódott politikai és társadalmi- és gazdasági megoldások egyre nyilvánvalóbb és egyre végzetesebbnek tűnő következményei milyen valódi megoldásokat tennének ma szükségszerűvé, ténylegesen a szükségszerűség értelmében, mert már nem lehet "utat veszteni". Amennyiben ez utóbbi nem tehető beláthatóvá a társadalom széles rétegei számára, megint csak illuzórikus szembenállások jegyében dőlnek el (ha eldőlhetnek egyáltalán, persze) a dolgok. Enélkül nyilván társadalmi szinten is marad a "harci helyzet", állandósulhat is, a kilátások beláthatatlanok. A szélsőjobb veszélyét (akárcsak a cigánykérdés megoldatlanságában rejlő veszélyt) mintha nem mérlegelte volna eléggé a liberális és baloldali politikai elit az elmúlt években és talán ma sem tud (akar) ezzel érdemlegesen mit kezdeni: mindkettő speciális feladatot jelent és megoldásokat kíván. A szélsőjobb és más rasszista nézetekkel szembefordulás felelőssége nem hárítható el, világossá kell tenni hol húzódnak a mindenkire kötelező és mindenkin számon kérhető emberi határai. A történelem tényeinek és az ebből adódó tanulságoknak a világossá tétele sem kerülhető meg. Jó alkalom lenne erre többek közt a Szabadság térre tervezett emlékmű ügye is. (A történészek java megtette, amit e téren megtehetett, utóbb különösen Karsai László, Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor)

A politikai, gazdasági és társadalmi problémák távlati megoldására születtek jó javaslatok: Az igazságos kormányzás felé. A jövő baloldala, a baloldal jövője. Szerk. Bíró-Nagy András - Lakner Zoltán. (Napvilág kiadó, 2013.) - Nyilvánvaló, hogy embereket kirekesztő, esetleg likvidálni akaró felfogások (legyen az bármiféle rasszizmus) alapján össztársadalmi problémák nem oldhatók meg, ahogy a múltban sem hoztak valódi megoldásokat és a humanista felfogású rész számára minden esetben rémtetteknek számítanak.

2013. január 12-én