Ismételten felmerül az az elképzelés a demokratikus ellenzék egyes pártjai részéről vagy az értelmiség egyes képviselői részéről, hogy a 2018-as parlamenti választás után először alkotmányozni kellene, utána új választással új szellemű, demokratikus kormányzás vehetné át a hatalmat. Nézetem szerint ez a mostani erőviszonyok láttán egyszerűen politikai illúziókergetés! A realitásoktól elszakadt elképzelés. Már az is kérdéses, hogy ha a demokratikus ellenzék a jelenlegi, az ún. Alaptörvényre /és ezt bekorlátozó ún. Nemzeti hitvallásra/ és más ebből következőkre épülő jogrendszer keretében és feltételei között, mindezt lényegében hallgatólag tudomásul véve, indul a választáson, mert mást nem tehet, eléri-e a minimális parlamenti többséget a kormányalakításhoz, és hogyan tudja ez esetben  megkérdőjelezni az egész jogrendszert a FIDESZ-KDNP-vel szemben, amely híveivel együtt ma minden jelentős gazdasági és politikai pozíció birtokában van. A Jobbik erősödése is csak az arányok, amúgy tényleg szükséges eltolódásához járulhat hozzá a következő parlamentben, több aligha várható, s ráadásul a Jobbiknak alig vannak érdemleges háttéremberei / a humor kategóriájába tartozhatna, hogy a Tyirityán Zsolt vezette Betyársereg mint elégedetlen radikális erő önálló párt alapítását is fontolgatja állítólag/. A demokratikus ellenzék jelenlegi külön-külön érvényesülésre törekvő politikáját szemlélve, több aligha várható el 2018-ra, hogy az ellenzéki pártok egy minimális  megegyezés alapján, ugyan külön-külön, de felosztva egymás közt a terepet, legalább minimális többséget szereznek a parlamentben. Ha a demokratikus ellenzéknek sikerülne ennyit összességében elérni, akkor már a választási eredmény láttán is össze tudnának hozni egy nagy koalíciót egy közös kormányalakítás érdekében. Ehhez is kellene azonban legalább egy rövid közös program a legfontosabb intézkedésekről a kormányzás átvételét követően. Ha ilyen intézkedések tényleges megtételével sikerül a társadalom további részét is megnyerni, akkor egy újabb választás már akár kétharmadot is hozhat, és jöhet akár az alkotmányozás is és az ún. kétharmados törvények átalakítása. E szempontból az önkormányzati választás eredménye jelzésértékű lehetne. Tehát a demokratikus ellenzéki pártoknak csak fordítva lehetne elgondolni jelenleg a teendők sorrendiségét, különben megint az a benyomás alakulhat ki a közvéleményben, hogy csak alibi ellenzéki politizálásról van szó, ami csak a parlamentben maradást célozza meg. Ez esetben viszont az is felmerül, hogy valami hiányzik a tényleges cselekvési azaz leendő kormányzati programból, elképzelésből, jövőképből, vagyis a demokratikus ellenzék bizonytalanságáról, útkereséséről van szó, biztos pontnak csak az alkotmányozás látszik és a gazdasági-társadalmi feszültségek, kiáltó problémák megoldására nincs közös elképzelés, vagy ilyen elképzelést jelenleg nem tudnak már/még kidolgozni. Tény, hogy sok tekintetben az MSZP saját politikája vezetett az MSZP kudarcához, az SZDSZ megszűnéséhez is, össze nem illő két párt kötött koalíciót annak idején, mert ha az MSZP baloldali pártnak tekintette magát, nem érthető, miért lépett koalícióra az SZDSZ-szel, amely nem volt az, hanem kifejezetten a nyugati tőkés világból kiindulva akarta a hazai viszonyokat átalakítani, függetlenül a társadalmi elvárásoktól és a hazai lehetőségektől, ráadásul az amerikanizált tömegkultúrát is hozta és terjesztette, ami nézetem szerint megint csak a populizmus térnyerését segítette, akár közvetve is. Az MSZP-SZDSZ koalíció, mint köztudott, nem szervezett meg egy jól működő rendőrséget és titkos szolgálatot sem kellő időben, jóllehet számos szélsőjobb törekvés és a FIDESZ-esek módszerei is nyilvánvalóak voltak, és ezzel is előkészítette a mai helyzetet. Az MSZP belsőleg megosztott pártnak mutatkozott, kihátrált saját miniszterelnökei mögül is, teljesen vagy részben. Persze, érthető, hogy az MSZP a saját irányát illetően zavarban volt, hiszen nem mindennapi feladat egy szocialista pártnak a tőkésrendszer megteremtése visszafelé, és valahonnan előásni, felfedezni valamiféle haladó polgári erőt, ezt persze, az Orbán Viktor vezette FIDESZ és a KDNP, mint csekély, de annál elmaradottabb szellemiségű pártocska, nem feltétlenül méltányolta,sőt..."Pofátlanul" /vö. Bayer Zsolt könyvének címét: A pofátlanság határa/ kihasználta, de kihasználhatta. A mostani demokratikus ellenzéki pártok politikájának problémája ugyanebből következik. Ebben a többségben lecsúszott, elszegényedett társadalomban, hogyan lehet összeegyeztetni a tőkésrendszer szempontjait és a baloldali szempontokat, hacsak viszonylagosan is, egy nyitott gazdaságban, EU-s szabályokat is szem előtt tartva, az EU-s pénzre rászorulva, miközben nem lehet az EU-s lehetőségeket itt biztosítani, nem lehetett az elvándorlást megállítani. Nyilván még a demokratikus ellenzék győzelme sem tud azonnal "csodát" tenni, az új adó- és bérpolitikával, szociálpolitikával, gazdasági programok beindításával, a fontosabb rendszerek némi helyrehozásával tud próbálkozni első menetben, mert az MSZP helyesen fogalmazza meg, hogy egy egészséges társdalomnak munkára, munkajövedelemre kell elsősorban épülnie, ugyanakkor látható, hogy a fejlett nyugati országok éppen ezt az alapgondolatot kezdik elvetni, illuzórikusnak vélik már, hogy a társadalom jelentős hányada munkához jusson és ebből éljen meg. Akkor most mihez is zárkóznánk fel? Nyilván más út kellene, de hogyan? Ugyanakkor most a hazai viszonyok közt még túlmunkával sincs igazán jó megélhetés, és sok helyen jó, ha akad valamiféle munka. Tehát a demokratikus ellenzéknek sokkal többre kellene építenie ma a programját és a jövőképét, mint a mai helyzetből adódó szükséges intézkedésekre, legalábbis ezt is ki kellene dolgozni, de ez nézetem szerint s kelet-közép európai sőt balkáni országokkal együttműködésben történhetne meg, az EU ebből a szempontból megosztotta a térséget, saját politikai, főleg gazdasági szabályai és szempontjai alapján. Tehát a FIDESZ-politikát nem lehet úgy bírálni, ha ezeket a szempontokat és a sokat emlegetett bevándorlás és/vagy menekültkérdést nem veszi ilyen szempontból is górcső alá a demokratikus ellenzék, ugyanis tényleg vannak itt a Nyugat politikájában megkérdőjelezhetők, ahogy nem lehet szem elől téveszteni, hogy a nagyobb politikai és gazdasági átrendeződés szempontjai felmerültek Európában is, és általában a világban. Mégha Magyarország területét és lakosságszámát tekintve nem tartozik is a nagyobb méretűek közé, akkor is. Ha a demokratikus ellenzék nem képes jól megfogalmazni a kellő pontokon, hogy mi lenne a különbség az orbáni politikához képest, csak általánosságokban merül ki egyes kérdésekben, a konkrét összefüggések megfogalmazása és feltárása nélkül, kudarcra van ítélve, közérzetjavító politikája kevés lesz, és ezt már Orbán Viktor és pártja is megcélozta, ha felemás módon is. A megélhetéshez szükséges minimumjövedelem mint törekvés mindenképp jó elképzelés, de ennek vannak máshol létező megoldásai pl. a negatív jövedelemadózás, ugyanakkor valamiféle szociális alap létrehozása is szükséges lenne, hogy a szélsőségesen peremhelyzetbe kerültek újra elindulhassanak a boldogulás felé. A további lecsúszást, de a képzettek elvándorlását is meg kellene állítani, a kis- és középvállalkozásokat helyzetbe hozni, jól működő agrárszövetkezeteket segítő intézkedések, a megkérdőjelezhetően összeharácsolt vagyonok megadóztatása, a politikai szintű felelősségre vonás, egyéb rendszerszintű intézkedések mellett. Talán egyszerű többséggel is megtehetők a legfontosabbak. Nyíltan kell beszélni a demokratikus ellenzéknek ugyanakkor a realitásokról, fölösleges illúziókat nem kelthet.

2017. június 6-án