Úgy vélem, hogy a politikai demokrácia érvényesülése összefügg a helyi önkormányzatok szerepével, működésével és enélkül elképzelhetetlen. Az önkormányzatok ellehetetlenítése, hatáskörének, tevékenységi köreinek elvonása, csorbítása egyben a politikai demokrácia súlyos sérelmével is jár. A többpártrendszer nem helyettesíti, csak kiegészíti az önkormányzati rendszert, mivel a politikai párt/ok/ az azonos felfogást vallókat szokták tömöríteni, az önkormányzatok viszont alkalmasak arra, hogy egy település illetve egy nagyobb körzet lakosságának érdekstruktúráját, egyéni lehetőségeit és a térség sajátosságait tekintetbe véve működjenek és a helyi kezdeményezéseknek is nagyobb lehetőséget biztosítsanak, és ennek érdekében másokkal is együtt-működjenek egy régión belül akár. Ehhez persze, kellő jogkörrel, gazdasági lehetőségekkel, intézményekkel is kell rendelkezniük, ide értve az iskolákat is. A pártokból kerül ki a politikai elit, és közvetlenebb kapcsolatban szoktak állni a társadalom egyéb, gazdasági vezető köreivel is, ennélfogva szempontjaik is inkább mások szoktak lenni, és nehéz problémákhoz és helyzetekhez vezet, ha nem jön létre kellő összhang és együttműködés a felső rétegek és az inkább az önkormányzatokhoz közelebb álló közép- és alsó rétegek között egy államon belül. A hazai rendszerváltáskor nem valósult meg kellőképpen a privatizáció során a kormányzat együttműködése a helyi közigazgatási szervezetekkel, az önkormányzatok, mint olyanok ehhez feltétlenül partnerek kellett volna legyenek, még állami tulajdonú cégek esetén is, nemhogy a szövetkezeti tulajdonú gazdasági egységeknél, akár vétójoggal is. Az agrárágazat szempontjából kulcsfontosságú lett volna a szövetkezetek továbbműködése, akár némi korszerűsítéssel, ez volt a vidék működési alapja és feltétele más helyi intézményekkel és vállalatokkal együtt. / A revans, kárpótlás, gyors privatizáció körültekintés nélkül nem szolgálta a közérdeket./ Az önkormányzatokra, régiókra építkezés a töredék civilizációs-kulturális szempontokat is jobban össze tudja hangolni az egésszel, hiszen nincs olyan ország, ahol csak húzó gazdasági ágazatra lenne szükség, az egyéb ágazatok és tevékenységi formák legalább annyira szükségesek és ugyanúgy biztosítani kell az itt dolgozóknak, tevékenykedőknek boldogulását. /pl. Az agrárium, a kisipari tevékenység, kisebb szolgáltatók, kiskereskedelem stb. megléte/.A társadalom helyi összetett működéséhez szükséges tevékenységeket nem lehet beáldozni egy rosszul értelmezett piaci versenynek, az agrárágazat az iparral szemben –különösen a hazai adottságok között- kiemelt helyet és támogatást kell élvezzen.
Ki kerüljön és milyen előzményekkel és felkészültséggel egy politikai pártba illetve egy párt tagjai közül ki játszik, játszhat egyáltalán aktív politikai szerepet, a közéleti tapasztalatok alapján nem ártana közmegegyezéssel körvonalazni. A parlamentáris rendszerekben elvárható, hogy bármely párt kerüljön többségbe az országgyűlésbe, alakítson kormányt ne csak a szűk pártérdeknek megfelelően ténykedjen, hanem mindig az egészet tartsa szem előtt. Nem árt ennek érdekében intézményes biztosítékról is gondoskodni, különösen, hogy egy túlnyomó többségre jutó párt ne éljen vissza hatalmával. Felmerült bennem a gondolat korábban, hogy mivel a parlamenti képviselők nem visszahívhatók a választók által, bizonyos számú választó konkrét kezdeményezésére lehessen bizalmatlansági indítványt benyújtani az országgyűlésnek a választók ezen csoportja nevében, népi/választói kezdeményezésként, amit az országgyűlés a kormány jelenlétében és válaszolási, beszámolási kötelezettsége mellett nyílt plenáris ülésen köteles lenne napirendre tűzni, megvitatni és erről határozatot hozni. Ez akár az adott kormány távozását is felvethetné.
A politikai pártok szerveződésének mikéntjét jelenleg az egyéni jelöltek indulása ellensúlyozhatja némiképpen, de mivel alapvetően mégis a többpártrendszeren nyugszik az országgyűlés összetétele és így működése is, felmerülhet kiegészítésül és biztosítékul egy második kamara létrehozása, nem pártalapon, hanem önkormányzati struktúrához kötődően. Vagyis kellene egy második kamara, a megyék, megyei jogú városok, és Budapest főváros képviselőiből /más szempont nem kellene/, kizárólag független, jól felkészült, kellő pályafutással, tapasztalattal rendelkező egyének jöhetnének csak szóba, Ez 19+22+2=43 főt jelentene mintegy, ami létszám szempontjából nem kifogásolható és még tanácskozásra, döntésre képes. Egy ilyen második kamara bizonyos ellensúlyt jelentene egy esetleges kétharmados vagy még nagyobb többség egyoldalúsággal fenyegető döntéseivel szemben, ha a jogkörét –akár nyugati mintákat is tanulmányozva- kellően körülírnák, és mindenesetre csak a két kamara egyetértésével lehetne törvényt meghozni. Így a területfejlesztési és akár az egészségi, oktatási, kulturális stb. szempontokat árnyaltabban lehetne figyelembe venni. Jelenleg az ellenzék nem bizonyult elég hatékonynak egyes rossz döntések kivédéséhez, sőt az alkotmányos rend átszabását sem tudta megakadályozni a FIDESZ-KDNP-vel szemben. A két kamarának volt ugyan történeti előzménye nálunk, de az erősen más szinezetű volt, ahogy a politikai rendszer sem volt korábban kellően demokratikus, a társadalom struktúrája és felfogása sem volt a modern, haladó felfogásnak sok tekintetben megfelelő a történelmünk egyes korábbi szakaszaiban. És itt lép be az oktatás szerepe és fontossága. Az oktatásban kötelezővé kellene tenni az alapvető jogi, állampolgári ismeretek oktatását már az általános iskola felső tagozatában, kitekintve az európai jogrendszer egészére és az ENSZ-re is. A hazai kormányzati, közigazgatási, bírói, rendfenntartó, egészségügyi, oktatási, kulturális intézményhálózatról többnyire csak a telefonkönyvből volt tudomása korábban, persze ma van "okostelefon" és internet, de ez nem elég, ha valaki nem tudja, mit és hogyan keressen. A legfontosabb ismereteknek az állampolgár fejében kell lennie, különben miről szól egyáltalán. Az egyetemi oktatáshoz nemcsak világnézeti, filozófiai tárgyak oktatása kell, hogy kötelezően hozzátartozzon, hanem az alkotmány- és jogtörténet is, enélkül az állampolgárnak, legyen az értelmiségi, nincs igazi értékrendje, rálátása a közéleti jelenségekre, a kormányzat mikéntjére. Csak tájékozott egyén nem érzi elveszettnek magát a világban, találja meg saját lehetőségeit. De ehhez világos, átlátható, működő, jól szabályozott rendszer/ek/ kellenek. Ma, a közgazdászok és politikusok szerint is, az országunk működőképessége az EU-s pénzekhez van kötve, ugyanakkor mintha nem lett volna határozott törekvés, hogy ezek felhasználása intézményesen átláthatóan, társadalmi kontrollal, sőt beleszólással történjen. Ez merül fel a városfejlesztés és településfejlesztés kisebb-nagyobb lépéseivel kapcsolatban is: összehangolt, szakértők, városvédők, műemlékesek bevonásával történő városfejlesztésre és településfejlesztésre lenne szükség, akár a kellően támogatandó közgyűjteményi intézmények munkatársainak bevonásával is. Kisebb településnek is lehet műemléke, sőt múzeuma, a kulturális hagyomány ápolása nem a gasztronómiát szokta jelenteni, pláne nem a sportlétesítmények egyoldalú, pazarló és fölöslegesen túlhajtott építését, miközben a lakás- és a munkahely lehetőségek is hiányoznak nem egy esetben. Az más kérdés, hogy egyáltalán mi az EU-s pénz felhasználásának a feltétele, és ha ez nem megfelelő, akkor ezt kell szóvá tenni. Az is felmerülhet, hogyan lehetséges ott a tisztességes verseny, ahol nem azonos szinten állóknak kellene versenyezni, s ha a képzett, művelt embereket nem lehet itthon tartani, mert itt alig van érdemi lehetőségük, és amíg a vezérelv a "Vezír elve", nem is lesz. /vö. "vezérdemokrácia", mint abszurditás/. A demokratikus ellenzék teljes összefogása lenne szükséges, akár egy szakértői kormány gondolatának felvetésével a legközelebbi parlamenti választásra, és a meghozandó jogszabályokat is elő kellene készíteni, egyelőre pedig egy rövid, operatív, közös programot elfogadni. A világban és az Európában kialakult helyzet ismét összekuszálta a perspektivikus gondolkodást, ha egyáltalán létezett ilyesmi itthon. Nem mindegy miről szól ez a perspektíva. Nemcsak az EU-ban folyó ténykedésről nem jön elég hír, hanem arról sem, hogy milyen próbálkozások vannak kelet-európai vonalon a perspektívák kereséséről. Úgy tudom, ilyesmit pl. Csehországban is kezdeményeztek, de van ilyesmi Oroszországban is egyes újsághírek szerint. Mindez véletlenül jut el az egyes emberhez. Így torzul a látásmód, nem elég árnyalt a kép, a demokratikus ellenzék sem tud érdemben és árnyaltan politizálni. Hiszen sokszor van a jelenségeknek két oldala és mérlegelni kell, összefüggésében kell látni az egyes dolgokat, és láttatni is. A humor nem minden, ha lépten nyomon van is rá mód, mert tényleg nem lehet itt már nem szatírát írni, de írnak-e tényleg olyat, amit kellene, mert a kisebb poénok nem elegendők, meg különben is sokat a bulvárszenzációkon "rágcsálnak", a hajdani kalendárium helyett /Vö. Petőfi Sándor idevonatkozó verssorait/.
2017. május 14.
